Felvonta a szemöldökét. Meglepődött és talán volt még ott más is. Nem kell előadnia.. Jelenleg csak arra tudott gondolni, hogy mennyire magányos lehetett Jake, ha ilyenekhez folyamodott, de aztán eszébe jutott valami galádság! Tuti egyikük sem fogja megúszni ezt, de ha kell, akkor muszáj bebizonyítania neki. Látnia kellett ezt az egész felszedős dolgot, és nem is akart tágítani e mellől.
Tudta, hogy annyit beszélt, amennyit nem illett volna, főleg evés közben, már ha ez a mekis dolog annak minősült. Csupa E-vitamin, ami szépen lassan elsorvasztja az emberi testet, és amikor Jake néha közbeszólt sem állt meg. Ha egyszer végig akarta vinni az eszmefuttatást, hát megtette.
És már megint! Nem, nem és nem. Megforgatta nem tetszően a szemeit is ezekre az elutasító szavakra, de már nem fogja megszólni ezért. Ő ilyen, és ezt a világért sem akarja megváltoztatni Jake-ben. Egyszerűen csak ki akarta ki rángatni ebből a nem-világból egy kicsit.
Oké, így már érthető volt ez az egész ügynökös kinézet. A kis vörös felsóhajtott halkan, és igen, hallott egy-két dolgot erről az intézményről, de szerencsére még köze sem volt hozzá. Sem közelről, sem pedig távolról. És talán kicsit másképp is kezdett gondolkodni a vele szemben ülő Kékségről. Azt már bőven elkönyvelte, hogy teljesen más rétegből származnak, de nem igen hatotta meg mindez. A legtöbb emberrel így volt. Danielle a legalja, mások a tetejéről integettek neki.
A világért se akarta megszakítani Jake-et a beszédben, ezért is foglalta le addig a száját a kajával, ameddig amaz beszélt, és amikor a MILF-ek megint szóba kerültek, felnevetett hirtelen.
- Látom, betaláltak azok a nők - vigyorgott szemtelenül a másik felé. - Csak érdekelt, hogyha nincs zsánered, akkor mégis kik találnak be téged. A vörösek, a szőkék, a bögyösek, vagy az éppen magányos anyucik, akik csak még egyszer akarnak szórakozni - magyarázta teljesen hétköznapi hangon, sem túl halkan, de annyira hangosan se, hogy a mellettük zsivalyban úszó kölykök meghallják őket. - De ugye tudod, mit jelent az, hogy MILF? - akadt el a gondolatmenetnél, és ha a válasz nemleges lett volna, akkor tuti le fog fordulni a székről.
Mert ha az egész homály lett volna Jake-nek, akkor az azt jelentette, hogy még életében nem nézett pornót. És az elképzelhetetlen lett volna bárkiről is.
Aztán megint váltás, mert ha köze nem is volt az egész ügyhöz, attól még érdekelhette.
- Elmondasz egy számodra érdekes esetet? Ígérem, nem használom fel, hogy kikotyogod nekem - mélyen a Kékszemű szemeibe nézve érdeklődött erről, és ennek kétfajta kimenetele lehetett számára. Vagy megszegte az orvosi titoktartást - bár arról csak akkor beszélhettek, ha Mr. Grizzly páciense volt az illető, vagy pedig végre bevallott neki valamit. És nagyon akarta a másikat. Valahogy tetszett neki Jake hangja, ha éppen nem a nem szavakat használta csak. És hogy a tálcán elterülő étel? Többet tömött már magába, mint a vele szemben ülő, ezért is állt meg. Húsz dollárt hagytak ott, nem fogják a kaját kihűlve visszavinni. És Jake még egy falatot sem evett szinte, ami morcossá tette. Egy férfi igen is egyen meg egy tehenet. Vagy egy lovat. Vagy mamutot, ha éhes.

El nem tévesztette pillantásával a doki mozdulatait. A zavart, azt, ahogy megmozdult, ahogy reagált az elmondottakra. Fogalma sem volt arról, hogy pusztán csak a szavakkal ennyire be tud zavarni akár egy férfinél is. Azt tudta, hogy az egyszemű bűvélésével bőven megérte a pénzét, na de ilyet?! Twitch kurvára büszke lehetett volna rá ebben a pillanatban, még ha az a feka langaléta az idő nagy részében ki is tépte volna a legszívesebben Danielle haját egyesével, szálanként. Csak mert a vöröske képtelen volt befogni a lepénylesőjét. Néha elátkozva az összes felmenőjét a világ legutolsó sámánjának is akár. Fogalma sem volt, hogy mégis mennyi nyomorék voodoo varázsló élt, de nem érdekelte.
Persze, tudom. - Hangzott a nem túl meggyőző válasz, de most az egyszer hagyta lógva ezt a dolgot, és eldöntött magában valamit. Jake-nek, alias Kékszeműnek muszáj volt tapasztalatot gyűjtenie, és ha sikerül a kísérlete, akkor be fogja bizonyítani mindkettejüknek a kis vöröske, hogy kurvára nem tudott semmit sem Mr Doki. A saját ötletére belül szinte szétrepesztette a vigyorgás, amit nem láthatott a vele szemben ülő. Meg akarta valósítani!
Így tért inkább egy számára idegen világ témája felé, amire Jake fellelkesült, és ez megmosolyogtatta. Egy utolsót kanalazott a krumplijával a csokiszószos fagyiból, de aztán a műanyag peremére engedte a zöldséget, és a szemeit le sem vette a fickóról. Hol a szemeit nézte, hol az éppen mozgó száját, a vállait, a kezeit, de valahogy most nem érdekelték Danielle-t azok a külsős, abszolút haszontalan dolgok, amik körülvették őket. Érdekelte valami! Végre megeredt a nyelve a fickónak, és ezért egyszer nem szakította meg vagy félbe, hagyta, hogy csak úgy csorogjanak azok a szavak a másiktól.
Mégis leginkább az ragadt meg az emlékeiben, amit hallott. Igyekezett türtőztetni magát, nem elárulni azt az arcjátékával, hogy igenis, baromira gusztustalan és igazságtalan az élet, és a torka most egy kibaszott füves cigiért kiáltozott volna leginkább, de maradt egyhelyben. Ott, ülve. Egyrészről kifogyott abból a szaros készletből, másrészről nem lesz olyan gyáva, hogy majd bömbölve elrohan ettől a beszélgetéstől. Még ha szar is volt a Jake-ből kihúzott történet.
Megköszörülte a torkát, amikor a Kékszemű elhallgatott.
- És mit csinálna az a gép? Kimetszené a fél fejét? Az agyának azt a részét, ami már menthetetlen? Ki tudja, hogy azok az idegpályák nem-e okoznak nála örök bénaságot? - hangjából abszolút hiányzott az előbbi vidámság, el is vonta az asztalról a kezeit és most először ejtette az ölébe azokat, összekulcsolva az ujjait is.
Elmosolyodott, de abban semmiféle vidámság nem tükröződött. Érdekelte, hogy mi lehetett a megoldás a kisfiú esetében. És ha egyáltalán megvalósul-e addigra, amíg a gyerek életben marad. Ki tudja?
- Érintett vagy az ügyben? Vagy teljesen máshol él a gyerek? - újabb torokköszörülés. Tudnia kellett volna, hogy miért változott ekkorát erre az egészre, és talán ott is volt a válasz. Mélyen elrejtve a múltjában. Gyűlölte ezt az egészet. Hirtelen mozdulattal nyúlt vissza az asztalra, de csak hogy eltolja maga elől a be nem fejezett ételekkel teli tálcát oldalra, és a keze már vissza is hullott oda, a másik mellé. Ujjai egymásra fonódva. Szemei pedig Jake-et figyelve nyílt érdeklődéssel és valamiféle távolsággal bennük.

Hihetett volna ebben az egész humbugban. De az élet a legtöbb esetben úgy átbaszta az embereket a palánkon, hogy még a kosarasok is megirigyelhették volna azokat a nyomorék hárompontos dobásokat. Szkeptikusan hallgatta a Jake által adott választ, és úgy volt ezzel, mint a rák ellenszerével. Csak megy a blabla és az újabb blabla erről is, arról is, költik a milliókat a kutatásokra, de rohadtul semmit nem ér az egész. Mert egy járvány baromi gyorsan terjedt mindig is, de ezek a segítő dolgok olyan lassú ritmusban nyertek létjogosultságot, hogy az emberek megőszültek, állandóan az Antikrisztust mondogatták és szinte soha, semmi sem volt tökéletes.
Hát ilyen volt az orvoslás és a technológia.
Csak egyetlen egyszer biccentett a Kékecske mondókájára és őszintén remélte, hogy amaz ténylegesen is hitt ebben, na és abban is, hogy időben fog odaérni a segítség. Mélyen, legbelül nagyon is tisztában volt egy újabb veszteség előszelével, de nem volt sosem az az ember, aki állandóan a ragacsos pocsolyában dekkolt volna. Nem kellett még egy depresszív és szuicid jellem a családba és az életébe egyáltalán.
De már késő volt, az elejtett szavakra Jake is ráharapott és Danielle bosszúsan sóhajtott. Nem azért, mert a Gryz.. Minszk.. Mi is volt? Mr. Grizzly is érdeklődött, hanem mert olyat mondott a kis vöröske, amit nem kellett volna elpofáznia. Nagyon nem.
- Mindenki veszít el embereket - adott csak ennyi választ kelletlenül, belenézve ismét azokba a kék szemekbe, és csak oldalról érzékelte az ütközést. Összevonta a szemöldökét és megfogta az olvadó fagylaltos műanyag tartót.
- Ugye most baromi bocsánatot akartál kérni, Mr. Tengeralattjáró, hogy kurvára nem látod a hájadtól, hova mész?! - a hangja erőteljessé vált és a mondandóját a tényleges medvének célozta. Nem mozdult, azon kívül, hogy a kezében ott fogta a fagyit, de a figyelme már nem Jake-re irányult. Teljes mértékben nem, csak egy pillanatra nézett vissza a szemben ülőre, annyi időre csak, hogy megbizonyosodjon, életben van még.
- Szóval mi lesz, ember? Vagy elvitte a néma cica a nyelved és pofán cseszett a farkával? - oké, lehet, hogy ez már túlzás volt, de szerencsére elterelték a beszélgetés fonalát és most fellélegezhetett. És ilyenkor sikerült seggfejnek is lennie néha. Nem megvédeni akarta volna a Kékszeműt, mert az viccesen nézett volna ki a maga negyven kilójával, amit csak a ruhák tartottak egyben és a tetoválásai, de próbálkozott. Úgy igazán.

Na mész te a picsába! Természetesen ezt kimondani nem fogja Danielle, de ez az egész helyzet annyira abszurd és egoista volt, hogy ezt nem hagyhatta szó nélkül! Főleg nem egy olyasvalakivel szemben, mint amilyen Jake volt. Pontosan nem tudta volna megmagyarázni, de a Kékszemű többet érdemelt, mint akár ő maga, és ezzel nagyon is tisztában volt.
Ameddig a vöröske csak a tetoválásaiban teljesedhetett ki és vívott ki tiszteletet a munkássága miatt, addig a neurológus egészen más szintről nézett le a Meki prolijaira. Még ha nem is úgy viselkedett és tökéletesen úriemberként funkcionált, ami sok, az sok.
- Nem is tudtam, hogy a dutyiban a szappanért te hajolgattál - nevetett fel hirtelen, nem is hagyva annyiban ezt a Hájfejes impulzust. Kissé fordult is a széken, de még mindig a fenekén tespedve maradt, ujjbeggyel simítva csak meg a fagyis műanyag kelyhet.
- De most komolyan akkora tahó vagy, hogy kilapítod emberünk lábát és még csak elnézést sem kérsz? Ugyan már, többre is képes vagy, én hiszek benned - ja, megint nem volt képes befogni, és nem is akarta. Tudni szerette volna, hogy a Dagadék - még ha nem is volt az teljesen - meddig akart elmenni és mi az, amit még megenged magának.
Danielle tisztában volt azzal, hogy kurvára ő fogja azt a bizonyos rövidebb izét húzni, de nem izgatta magát. Egészen sokat tűrt és viselt el büszkeséggel a múltjában, nem most fog tünciskedni és nyavalyogni hercegnő módjára.
A következő pillanatban felkapta a műanyagot a tálcáról és pontosan célozva a tag hátának toccsant a fagyi, nonfiguratív barnás mintát rajzolva is ki a csokiszósszal. Sejtette, hogy ezzel egy hurrikánt fog elszabadítani, és a részéről megtett lépés közel sem volt azonos azzal, amit Jake ellen tettek, de nem izgatta.
- Jobb, ha most elindulsz - fordult a neurológus felé hirtelen, hangjában elfojtott nyugalommal, mielőtt még kitört a harmadik világháború és bőven elég volt, ha csak vele basznak ki. De tényleg! - És bocs - talán ez volt az utolsó, amit az előtt mondhatott, mielőtt székestől kiemelték az asztal mellől. Talán volt annyi a Hegyomlásban, hogy közönség előtt nem ment neki egy nőnek, de sosem lehetett tudni. Mindenesetre Danielle kíváncsi volt, ki és mit lép.
De megérte! Minden egyes másodperce. Az, amiben hitt. És amiért cselekedett.

Ezt elbaszta! Nagyon jól tudta, hogy túlfeszíti a húrt, de nagyon nem volt ennek tudatában akkor, amikor megmozdult a hegyomlás. Nem magát féltette. Vagyis, a rohadt életbe, Josh nincs a környéken! Trevor! Tök mindegy, az unokatestvére minden névre hallgatott tőle, a lényeg, hogy baromira egyedül volt és ez ellen már kár bármit is tenni. Megint javítás! Nem volt egyedül, de az hót ziher, hogy Jake-et, a Kékszeműjét nem fogják szétszedni, és ettől azért egyből csillapodott a basszunk ki másokkal énje.
- Már késő, Jake - fűzött csak ennyit ahhoz, hogy a vele szemben ülő reagált mindarra, ami történt, és meg sem próbált ellenállni a kísértésnek, hogy elszökjön. Nem Portland lett volna, ha úgy tesz. Persze a futás hasznos lett volna, de vállalta a következményeket minden esetben, így csak szép lassan - a nagy francokat - repült ki a helyéről, és kapaszkodott meg a tagban, aki úgy fröcsögte a szitokszavakat és a "MEGFIZETSZ EZÉRT, TE SZUKA" kijelentést, hogy akaratlanul is, de egyik kézfejével, ha nem fogták le teljesen, akkor nőies mozdulattal és undorral teli fintorral kisöpörte arcából a nyáldarabokat. Nem esett jól, ha olyan nyála kötött ki a bőrén, akit nem szívesen látott volna maga körül. Még a torkát is megköszörülte, és kedve lett volna hintázni a levegőben. Úgyis tartották, mint egy biztos pont, szóval leesni úgysem fog, de visszafogta magát. Az lett volna az igazán parasztság, ha a helyzetét kihasználja erre a kislányos szarra.
Összerezzent! Nem számított arra, hogy Jake felemelkedik a helyéről, és ha a csóka nem állta el az útját, a kilátást, akkor arra fordult, amerre a doki állt. És várt.
Danielle megmerevedett és egy gyors istentelen fohászt mondott el a neurológusért. Nagyon nem akarta, hogy közbeavatkozzon és a nyomorult Kőszikla lassan fordult csak a Kékszemű felé. Újabb torokköszörülés, a kis vöröstől, és ahogy meghallotta a kezdeti beszédet a dokitól, úgy nyúlt meg a képe és pislantott csak egyet, aztán még egyet.
- Jaja! Látod, te Appalache! Hát pontosan ezért csináltam, hogy kiderüljön mindez! - még bólogatott is hozzá, és ha tehette volna, a kezeit a csípőjére vágta volna, de inkább csak kapaszkodott a tagban, nehogy még a fojtogatás legyen a következő terv, hogy ő, Danielle Portland megfizessen azért, amit csinált. - Már a szemed se áll jól! - tett még ennyit hozzá, mire a hegy Jake-ről ránézett, és Danielle csak egy fintor kíséretében a csóka mellkasát kezdte stírölni.
- Mert beteg vagy - tette hozzá mindezt csak egy hangyányit megremegő éllel a hangjában. Nagyon nem volt kényelmes neki ez a póz, és ha már lefogták, akkor azt jobban szerette az ágyban. Vagy a fal mellett, de ez a balerina pozíció nem jött be neki egyáltalán.
- Azt mondod, daganat? - fordult ismételten Jake felé Mr Fagyi, és csak lerakta Danielle-t a padlóra, de el nem engedte. Az ujjai biztosan tartották a vöröskét. - Szerintem meg csak felbaszott ez a ringyó! - hogy mindenki tudja, kiről is van szó, egy "aprót" rántott a nőn, akinek ez a mozgás felért egy hegyomlásos gyűrődéssel. Tessék, tessék! Egy szuper geológiai csoda megy végbe a testében!
- Mert amúgy te ki vagy, hogy ilyen szarokat tudsz? - szólt a kérdés a dokihoz, mialatt Danielle terheslégzésekkel próbálta csillapítani a testében érzett "apró" fájdalmat.

A hegyomlás csak nézte Jake kezét a levegőben, de túlságosan is el volt azzal foglalva, hogy egy vörös kiscsajt fogjon épp le. Danielle baromira el volt hűlve attól az egésztől, amit az ő Grizzly-je műsorozott le, és ha faszfej kedvében lett volna, ahogy anno Los Angeles felé egy bizonyos kocsiban, biztos, hogy nekiáll hangosan tapsolni. Kételkedni kezdett abban is, hogy Kékszemű nem-e tévesztett pályát. Mert nagyon-nagyon meggyőző volt, szóval minimum kijárt volna neki egy szobrocska a jogi vagy épp színészi pálya díjnyerteseként.
Mégis hol rejtőzött eddig ez ebben a szótlan csókában? Lenyűgöző!
Igazán nem akart közbeszólni Danielle, de nem tudta nem megköszörülni a torkát ott, a lefogott ácsorgás közben. Nem foglalkoztak vele, és ezért Jake-ről elsiklott a tekintete az őt fogva tartója felé, rá az erős szőrzettel megáldott alkarjára.
Kíváncsi lett volna, hogy mindenhol ekkora pléhpofa-e, de ahhoz most nem igen lett volna bátorsága. Vagy inkább szabad tere, hogy ezt megnézze. Gyanította, hogy elveszett volna a bundában, ami körbevette a Sziklát.
- Te, baszd meg, ez honnan tudja? - szólalt meg Mr. Harmadidőszak haverja a távolból, aki eddig kimaradt a kedves csevejből.
- Kussolj, Ham - dörrent Morgó hangja, hogy tényleg, most jobb, ha mindenki behúzza, amije van. Danielle elkalandozott, és kedve lett volna megérdeklődni, hogy akkor a hegynek valójában Eggs-e a neve, mert az mókás lett volna. - Egy neurológusnak sosem szokott szabad időpontja lenni ennyire rohadt hirtelen - egy keze elengedte Danielle-t, az, amelyik végül Jake kezébe rakta a mancsát. Csak egy pillanatra. Erőteljes, felsőbbrendű szorítás volt.
- Ne basszál ki velem, hogy aztán meg holnap kiderül, hogy prosztata vizsgálatra megyek, mert akkor feldugom a seggedbe az egész asztalt! - nézett komolyan a Kékszemű arcába Morgó Tojás, aztán visszafordult Danielle felé, még mindig tartva őt egy kézzel is, szilárdan. Közelebb hajolt hozzá, hogy már csak centiméterek válasszák el a kis vörös arcától a sajátját.
- Nem érsz annyit, te görcs - hangja lehalkult, hogy csak Danielle hallhassa mindezt, és az a lesajnáló pillantás, amit kapott, csak egy mindenféle jókedvet nélkülöző mosolyban csúcsosodott ki a tetovált nőnél.
Hányszor kell még ezt hallania az életben?
- Nem te vagy az első, seggfej! - hirtelen mozdulva rántotta ki magát a szorításból, de nem lépett túlságosan messze. A kezei ökölbe szorulva mereven a testéhez préselődtek és kedve lett volna arcon csapni ezt a Hegyet. Vagy minimum a mogyoróiba térdelni, de aztán ott volt Jake.. A hegy mögött, és pontosan, tisztán rálátott. Vele meg már nem akart többször kibaszni, ha élete alakítását adta jelenleg. A "beülök egy helyre és csak várok" szerepet nem számítva.
Ja, az hogy is volt? Nézett már tíz másodpercen belül másodjára Jake-re.
- Holnap, Smith doki! - fordult el a kis vöröstől a hegy, és barnás, fehér fagylaltfolyással a hátán indult el Sonka felé ez a nyomorult Strucc tojás.
Danielle nem tudott más tenni, csak nézte a dokit. És jó ötletnek tartotta most, ebben a szent, kurva pillanatban, hogy megtanulja végre az igazi nevét. Vagyis.. Azt tudta, de képtelenség volt kimondani a vezetéknevét. Felvonta a szemöldökét a vöröske, és csak lassan remegő kézzel kapta el a mellette lévő box ülésének peremét.
- Ez honnan jött? - kérdezett csak ennyit a dokitól, miután hallótávolságon kívülre kerültek azok ketten.

Tányér szemekkel nézte Jake ténykedését és esküdni mert volna arra, hogy egy halk füttyentés elhagyta a száját. De lehet, hogy csak a képzeletében, mert hogy még pisszenni sem mert. Lényegében amekkora pofája volt előtte, olyan nyuszivá vált, és ehhez elég volt egy orbitálisan nagy szekrény faszi. Muszáj lesz gyakorolnia ezt az egészet valakin, ha nem akart meghalni idő előtt.
És nagyon nem akart! Nem macska volt, az istenért, hogy elkezdje kihúzgálni azt a nyomorult kilenc életét. Amúgy sem maradt már neki sok, szóval tudta, hogy ki fog halni előbb-utóbb, mint a dínók. Ha nem verik össze, akkor egy spangli akad a torkán, vagy valami ilyesmi.
Aztán ott a kérdés, és a válasz pedig már egy újabb nemmel kezdődött, te teljesen másként folytatódott, ami megnyugtatta Danielle-t. A doki fejlődőképes volt, mindenképp!
Az újabb szavakra pedig először csak ráncolta a homlokát a vöröske, aztán hirtelen elvigyorodva kuncogott fel. nem hitt a szemének. A fülének se, de az biztos, hogy két perc alatt Jake a szótlan, sótlan figurából valami istenné nőtte ki magát a szemében, szóval ezért mindenképpen ő lett a világ hatvanhetedik csodája.
Mielőtt még valami frappáns válasz kicsúszott volna a száján, az újabb meglepetés, Jake önként - megismétlem, ÖNKÉNT - ért hozzá, amire egy pillanatig lefagyott, de aztán már engedte is el a boxot, hogy menjen, amerre vitték, mégis hirtelen megtorpant.
- Várj egy kicsit.. - szólt a Kékszeműnek, hogy a hátsó zsebéből kihalásszon valamit.. Lepakolta a hozzájuk legközelebb eső asztalra a korábbi húsz dollárost egy intés kíséretében a kiszolgáló csajok és srácok felé, akik még mindig feléjük pislogtak, mint halak a szatyorban. - Többé nem jövünk ide, megnyugodhattok - biccentett is a saját szavaira, hogy ez tényleg így volt és eldöntötte Danielle, hogy erről az esetről mindenképpen szólnia kellett Trevornak. Még egy tiltólistás hely! Hát soha nem lesz ennek vége?
És ha Jake-nek ennyi ideje volt, akkor mindezt meghálálta annyival a lány, hogy tovább szedte a csülkeit, nem lassú tempóban, hogy aztán kivágja az ajtót - nem erőszakosan - és kilépjen a tiszta, Hegymentes levegőre, remélhetőleg Jake-kel maga mellett.
Elnézett abba az irányba, amerre amaz a kettes sétált, és az ellenkező irányt kezdte stírölni.
- Szerintem akkor menjünk... a lehető legmesszebb tőlük - javasolta, de azért szembe fordult a dokival és jó ideig nézte a fickót. Összeszűkültek a szemei is egy rövid időre a méregetés közben, aztán megrázta a fejét. - Nincs most időnk a hegyibeszédemre, meg amit veled most a legszívesebben kezdenék. Majd legközelebb - vigyorgott fel hirtelen vidámsággal, aztán elindult valóban az ellentétes irányba. - A lényeg, hogy köszönöm - fejezte be csak ennyivel, és tényleg többet akart volna. De már így is elég sokkot élt át mellette Jake, Danielle pedig eldöntötte, kap egy kis pihenőidőt az újabb előtt.
- Mennyire vagy szomjas? - nézett Jake felé, mialatt a saját tempójánál csak egy kicsit gyorsabban kapkodta a lábait, hogy minél messzebb jussanak a terror színterétől.

Úgy gondolta, hogy minden rendben van és már kijutottak a slamasztikából, amikor a jókedvét csak egyetlen tényező árnyékolta be. Jake fulladásos köhögőrohama, amire ő is behúzta a kéziféket és csak nézte a műsort. Pontosabban, fogalma sem volt, hogy mi volt ez. Már hogy a francba ne lett volna?! Visszaemlékezett azokra a rohamokra, amikor szinte tökéletesen ugyanilyen állapotba került az apja miatt. Csak ő kevésbé tartotta magát és egy kicsit mindig összeomlott. Visszaemlékezett arra, hogy nem is az unokatestvére szoktatta rá a fűre, hanem az apja. Mennyivel könnyebb volt elengedni mindent!
Nem érintette meg a dokit, de el sem ment mellőle, csak figyelte azt, ahogy lassan összeszedte magát és egy szót sem szólt közben, noha lett volna mit mondania a francba is.
A korábban feltett kérdés valahogy elmaradt Danielle fejében, de ahogy Jake megszólalt ismét, eszébe jutott, hogy mi is volt az, amivel zaklatta a másikat. Ja, igen! Az ivás.
- Erről gondoskodni fogunk - biccentett is hirtelen egy nagyot, de a korábbi mosolya valahogy most megfakult és vizslatta csak a dokit. Többször kinyitotta a száját, aztán be is csukta, de végül mégsem tette fel azt a kérdést, amit szeretett volna.
Abban az esetben indult csak el, ha a fickó is mellette, és csak ekkor érezte meg azt a szükséget, ami már rég benne motoszkált. Jointot akart. El akart merülni és el akart lazulni, de baromira kifogyott a készletből és a normál cigivel most semmire sem ment volna. Általában az ízesítetteket szerette, a pattintósat, de valahogy most kedve sem lett volna bemenni és jópofizni a dohányárusokkal.
Felsóhajtott egyet, aztán egy még nagyobbat, és inkább csak a maga előtt lévő járdát és a szegélyét figyelte, és amikor mindaz eltűnt, épp, hogy csak el nem csapta az előtte elsöprő grafitszürke Civic. De! Egy szót sem szólt, ahogy általában tette volna, nem szidta el, nem mutatott be a sofőrnek és nem fordult oda Jake-hez panaszkodni.
Egyszerűen csak visszalépett a járdára és a karjait a mellkasa előtt fonva össze nézett a szemben álló lámpa felé és a gyülekező tömegben az emberek mozdulatait figyelte. Azt, ahogy viselkedtek önmagukban, egymás közt és talán, igen.. Azt is vizslatni kezdte, hogy melyikőjüknek lehet tetoválása.
Abban biztos volt, hogy a dokijának egyetlen egy sem díszítette a bőrét. Ellenben vele! Szinte külön életet éltek már a tetoválásai Danielle-nek, és mindegyikre büszke volt.
- Voltál már valaha részeg? - tette fel a kérdést csak úgy, a semmiből, ha addig Jake sem erőltette a beszélgetést, és relatíve hosszú idő után most először nézett a Kékszemű felé. És akarsz az lenni? Jött volna a második kérdés, e hagyta lógva ezt, és már nem érdeklődött tovább.

Csak a rántásra figyelt fel, pontosabban arra, hogy Jake túlságosan közel lett hirtelen hozzá, amihez nagyon nem szokott hozzá, de a dudálás volt az, amire összerezzenve nézett fel a doki szemeibe hirtelen, és ha engedték, akkor azonnal is el távolodott a másiktól, megköszörülve a torkát.
- Nem is teszem - vágta rá azonnal, de az előbbiekben megismert erélyessége valahogy most kiveszett a szavaiból és szerette volna azt mondani, hogy bassza meg mindenki, nem gyalogol bele minden létező slamasztikába! Aztán ott volt még az is, hogy sosem lesz öngyilkos. Mi az istenért akart volna egy autó elé kisétálni? Nem hülye, nem gyűlöli az életét, csak valaki mást. Másokat. És a legtöbbször úgy kvázi mindenkiből elege van, egy életre is. Aztán a szemei Jake aktatáskájára siklottak, hogy megvannak-e még, azt szorongatta-e újra, hogy volt vele az a közjáték.
A feltett kérdésre kapott válaszra aztán csak felsóhajtott egyet. Tudhatta volna. Abban legalábbis ezer százalékig biztos volt, hogy Jake igazán soha, egyetlen egyszer sem engedte el magát, ami szomorúvá tette. Egy pillanatra csak, mert ahogy a lámpa zöld fénye a retináját piszkálta meg, már a hömpölygő tömeg részévé válva megadta magát a birka-létnek és elindult az ellentétes oldal felé.
- Szóval azok az italozások mindig maximum csak egy-két pohár borig juttatnak el téged - morfondírozott Mr. Grizzly mellett lépdelve. Mi is volt? Griz.. Minszk? Gryzminski! Az lesz az!
- Megvan már, mivel kezdünk! - vigyorgott fel hirtelen, és a késztetést legyűrte, hogy mint a retardált ovisok, a doki keze után kapjon és húzza, ehelyett csak sandán felmosolygott a másikra. - Egy tál sós mogyi.. Imádom - fordította a fejét egy pillanatra teljesen a másik felé, fellépve végre a járdára, és elkapta Jake alkarját, hogy tudassa vele, merre is mennek majd. Jobbra! Ott lesz egy olyan pub, ahol a fél bagázs full feka, de imádta őket! Nem a nagy farkuk miatt, sokkal inkább állt rá a füves projektre, és végre ott szerezhet magának egy kis adaggal! Persze Jake-nek nem kellett mindenről tudnia, de volt egy elképzelése.. És muszáj lesz kipróbálni majd mindenképp!
- Nem sokára ott leszünk és ihatsz erőset - bólintott is rá Jake korábbi tervére. Remélte, hogy az erős a dokinak nem valami macifröccsöt jelentett, mert abban isten bizony, beleőszült volna. Kitérne a nemlétező hitéből is! És igen, a következő sarkon már ott virított a jamaicai zászló. Oda fognak bemenni.

Ahogy a doki összerezzent, Danielle azonnal elvonta a kezét róla és csak a zsebeibe fűzve őket lépett újra. Más se hiányzott volna, mint hogy összeomoljon a tag itt mellette. Életében nem volt köze az egészségügyhöz, nőgyógyász se látta soha. Épp, hogy csak a sebeket képes volt leragasztani egy tapasszal. Általában valami béna rajzos cuccok voltak a táskájában, ha akadt nála. Spongyabob, dínók, kiscicák, de egyszer sem gondolta úgy, hogy ne lenne a célnak megfelelő.
Már megint nem szóltak hozzá és ez kezdte idegesíteni. Mi a jó életért jártatta a pofáját, ha közben meg csendkirályosat játszottak? Oké, Jake rá volt már feszülve az igyunk-egy-erőset projektre, ez ellen aztán nem fog tenni, és mielőtt megint megszólalt volna, csak maga elé nézve pakolgatta a lábait. Egy jobb, egy bal. Erről persze Trev jutott eszébe és máris ott feszített az arcán az az őrült mosoly, amire csak az unokatestvére közelében volt képes. Imádta! Az összes hülye hóbortjával együtt. Már.. Trevor Danielle-t. Holdman pedig csak elviselte a kis vöröset.
Mialatt ezen gondolkodott, az utolsó pillanatban került ki egy babakocsit, meg is fogva annak szélét, ahogy megingott, amiben bőgött egy pelenkás harcos, és ahogy felnézett az anyjára, az is majdnem viszonozta a gyereke érzelmeit. Megköszörülte a torkát, és futólag a dokira pillantott, de már ott is voltak a sarkon. Az előtt a hely előtt, amit korábban kinézett magának a kis vörös.
A mosolya újra ott virított az arcán, míg a jamaicai betépett fickó valami belső ritmusra dülöngélt élvezettel az ajtaja előtt.
- Üdv itt... ott... otthon nálunk - nevetett fel, elnyújtva a magánhangzókat is a szavaiban. - Jerry valami isteni cuccot kever, vigyázzatok az orgazmussal. Kettőt vettem be. Vagyis ittam meg. Vagy beöntötték? - elmélkedett Mr. Kávébabszín, Danielle pedig mást se tudott csinálni, csak elmosolyodott. Oké, biztosan fog tudni valakitől szerezni egy kis füvet. És ez volt most itt a lényeg.
- Kössz a tippet - nézett aztán Jake-re. - Mész előre, vagy menjek én? - sose volt az az udvarias típus és tett az illemre, a közhelyekre, az előzékenységre. Azt csinált mindig is, amihez kedve volt. De megállt, mert a döntés a dokié kellett, hogy legyen. Vagy bemennek, vagy sem. Neki mindegy volt. Majd mennek máshova, vagy külön utakon. Vagy kaszinóba. Ahol az életben sosem akart kikötni, az egy nyomorult kápolna. Vagy az apja leélt, már gusztustalan lakása.

Leblokkolt. Lefagyott, mint Jeti a szavannán. Danielle felsóhajtott egyszer, hatalmasat, és rákacsintva a rastaman-re már mozdult is, Jake mögé félig, hogy a derekának nekiveselkedve csak úgy lazán, erőszakmentesen megtolja kicsit. Lépésre sarkallva a dokit, és ha nem akart éppen cölöpöset játszani, akkor engedett is neki. A lépcsőn azért már nem tolt Jake-en, csak ha előre ment amaz, akkor a kis vörös szorgalmasan követte őt. Ha már megint ugyanazt a férfi vagyok és nők mennek előre dolgot vetette be, akkor csak szemforgatva vette át az irányítást. Nem mintha több út vezetett volna le a pokolba..
Amint a sűrű feketébe zöldes árnyék lézerek járták táncukat, Danielle csak elvigyorodott.
- Bízd rám magad. Tudom, mi kell neked - kacsintott rá a kékszeműre, és ha nem ellenkezett vele Mr. Grizzly - tudta ám már a teljes nevét, de így maciként könnyebb volt - elkapta megint a kezét, és már indult is a pult felé. Remélte, hogy amaz nem most akart pisiszünetre menni, vagy megfutamodva az eddigi döntései elől eliszkolni, mint a répamentes nyulak, így ha Jake is úgy gondolta, akkor a pult előtt nézett végig már a kis vörös az ital készleten.
- Mit adhatok? - csúszott be a képbe Mr. Amazon... hogy is hívták a férfi harcosokat? A katona túl snassz. A leégett spártai meg eléggé diszkrimináló... Ameddig ezen gondolkodott, az ujja tudta, hogy mire mutasson. Ösztönösen is már ott feszült a képén az a vészjósló vigyor, ami elméletileg csak Jake-nek szólt, hogyha a doki felé pislantott.
- Két zöldet kérünk. Kettőt, kezdetnek - A Leopold Brothers által kiadott hatvanöt százalék alkoholtartalmú abszint sokaknak sokat mondhatott, de nem tudta Danielle, hogy Mr. Aktatáska mennyire ellenkezne, ezért is sandított fel rá oldalról. - Erőset akartál. A vörös és a fekete verziója még durvább - mosolyodott el szélesen, megmozgatva a testét szinte minden irányban a pultra támaszkodva. Megköszörülte a torkát, és lassan nézett csak kutatón körbe. Vajon.. kitől.. honnan.. hogy kaphatna más zöldet is?
A szemei.. egy Bob Marley-ra hajazó rasztán állapodott meg, de egyelőre még csak szemmel bűvölte a faszit. Fel fog nyögni a gyönyörtől, ha végre a fű végigjárja a testét. Másra sem vágyott most.

(PS, baby : "Két zöldet kérünk. Kettőt, kezdetnek" zöldjében link található )

Elanyátlanodott. Ez a gondolat futott át az agyán már sokadjára, de csak most fogalmazódott benne. Ennyire visszafogott hogy lehet valaki, aki nőket szed fel bizonyos bárokban, csak hogy elvihesse őket egy körre? Fura, rohadtul fura az egész helyzet. Nem tudta elképzelni, hogy a dokibá hirtelen önállósodna. Minden egyes pillanatban csak követte, de ha már lúd, legyen kövér alapon megtett minden tőle telhetőt. Legalább egy percig nem hallotta már a nem kezdetű ellenkezést a kékszeműtől. Nyert ügye volt.
A pultnál azt rendelte, amihez kedve volt, de a szemei valahogy másfelé kalandoztak, oda, amire igazán szüksége volt, a következő zene pedig egyértelműen azt jelezte, hogy itt az ideje annak, hogy lépjen. A torka kapart, a gyomra egy újabb adagért kiáltozott és a szeme... az izgalommal vegyes sóvárgás jelei baszták szét minden egyes idegsejtjét.
Már indultak volna a lábai is irányba, amikor meghallotta a kérdést. Először nem is vágta, miről van szó, aztán azzal egy időben, hogy eléjük csúsztak az alkohollal telített poharak, megrázta a fejét. És a két pia árát csúsztatta cserébe a pultosnak.
- Most először - csapta fel az ujjait ígérő, színigazat mondó gesztussal, de aztán elvigyorodott. - Legalábbis most először emlékszem, hogy itt vagyok. Lehet, hogy ismernek, én őket még sosem láttam. Józanul tuti nem - magyarázta közelebb hajolva Mr. Búzakék Szemhez, hogy biztosan meghallja, amit a kis vöröske mondott. A joint később is ott lesz a tagnál, aki az asztal alatt kajtatott nagyon. Tudta, hogy lesz vásárlója, és készült. Ilyen ez... ha akarták sem tudták leplezni a kuncsaftok, hogy valamit akartak.
És Danielle egy szóval sem fogja ellenezni, hogy neki mire lesz szüksége és mit is akart. De előtte az alkohol!
Megköszörülte a torkát, a hozzá közelebb eső pohárra varázsolta ujjait, úgy fonta rá, mintha egy darab, vaskos... oké, ez nem jó irány. Újabb torokköszörülés, ünnepélyes pillantás Jake-re és.. beszéd:
- Szóval.. ezt muszáj leszel meginni. De ne köpd ki, légyszi ( "pö" ) - a mosolya egyszerre volt incselkedő és sokat sejtető is. - Az ismeretlenre ihatunk? - emelte meg a pohárkát óvatosan, mert egy csepp sem veszhetett kárba. De nem ám!

music: Should I Stay Or Should I go

Meg sem kísérelte a koccintást. Nem kell húzni itt a drága időt. Kósza vigyor csúszott szét az arcán, ahogy Danielle csak fogta a poharát, végignézve azt a pár másodpercet, ameddig a Kékszemű szétesik attól az égető érzéstől, amit a zöld lötty okoz.
Nem csalódott. Ugyanaz a reakció volt a fickó részéről is, mint ami nála volt évekkel ezelőtt, amikor az első csúszott le. De visszafogta magát és nem nevetett fel a köhögésen, azon, hogy milyen szavakat kapott.
Egyszerűen csak megköszörülte a torkát.
- Absinthe - válaszolta nemes egyszerűséggel ezt az egyetlen szót győzelemittas mámorban úszó mosollyal. Erőset kértek tőle.. nem fognak itt mindenféle alkoholmentes nyálakat inni, az is biztos.
A saját poharát felemelve már engedte is a szájába a folyadékot, ami végigmarta a torkát, nyelőcsövét, és a gyomrát is.
Összerezzent az ital erősségétől is, és ha nem is köhögte ki az illatát, a könnyei attól még a szemének sarkában remegtek meg, amiket gyorsan letörölt és már ott feszített a mosoly az arcán. Köhintett. Egyet megengedett magának.
- Mi legyen a következő? És ne is álmodj arról, hogy ennyi elég lesz. Nem oviban vagyunk - kacsintott a kékszemű felé, miközben a pultos begyűjtötte a két poharat, vitte mosni azokat.
A szeme sarkából, ahogy fordult egyet a zene ritmusára, még mindig látta, hogy ott ült a fűisten faszi, ezért megnyugodva mozgott meg hirtelen a ritmusra megint.
Táncolni fog, ha így folytatják ők ketten. A pult tetején.
Végül is.. egyszer élünk, nem igaz?