Vé & O. ... ♬ ...

Drága Allen. Vajon hol lehetsz? Mit csinálhatsz? Ne hidd, hogy nem gondolok rád.
A szobám ablakából, a magasból fürkészem hol az éjszakai eget, hol a város fényeit, a szemközti épületek sötét és kivilágított ablakait, odalent az utca és a járgányok lámpáit, amik igazából innen csak apró, színes fénypontok.
Vajon odakint van valahol? Vagy a szobájában? Szívem szerint átmennék és bekopognék hozzá, hogy megkérdezzem, jól van-e. Szeretném tudni… És veszettül hiányzik. Mindenestül. Pokoli a tudat, hogy itt van valahol a közelben, és nem mehetek oda hozzá. Jól emlékszem miben egyeztünk meg; nem akar látni. Meg is értem, de ettől még összeszorul a torkom a gondolatra.
Hatalmasat sóhajtok, és ellököm magam a faltól, aminek eddig vállal támaszkodtam. Inkább elmegyek zuhanyozni és partiképessé tenni magam, elvégre van egy férjem, aki órákon belül tiszteletét teszi nálam, és akiért meghülyülök. Amikor felbukkant és megpillantottam a villa előtt, még haragudni is elfelejtettem rá... Holott mindennél jobban akartam utálni. És elkerülni. Ez volt a terv. Erre bazmeg hozzámegyek.
Ühümm… Ville a férj...
Elvigyorodom. Mióta fér meg Ville egy mondatban a "férj" szóval? Illetve hogy Ville mint férj? Neeem… Ez még mindig mesebelien és abszurdan hat. Ez nem evilági jelenség.
Bemasírozok a fürdőszobába, lehúzom az aznapi gönceimet, majd belépek a zuhanykabinba és megnyitom a vizet. A kellemesen meleg áradat felé fordítom az arcomat, és tíz ujjammal hátrafésülöm a hajamat a fejemen. Valahogy egészen szokatlan egyedül a zuhany alatt. Ezt az érzést keltik bennem a felbukkanó emlékek; az az este, amikor Allen a hátamhoz simult és úgy szeretkezett velem. Nem akarom elfelejteni, sem azt, hogy bármi felülírja; azt akarom, hogy ezek a múltbéli töredékek hamisítatlanul velem maradjanak.
Elég ijesztő, hogy Allenből nekem már csak emlékek maradnak. Vagy legalábbis tartok tőle. Bele sem merek gondolni, hogy milyen messzire fogunk sodródni egymástól. A térben és érzelmileg.
Ez az este egyszerre szívás és örömteli.
Egyik felem lelkesen készülődik, tatarozza amit kell, mert alig várja, hogy Ville befusson, a másik meg legszívesebben felkötné magát bánatában.
Egyébként meg, ha akarnék se tudnék komoly kárt tenni magamban. Mégis mivel? A zselés női borotvámmal? Nyeh...
Úszom a sampon és a tusfürdő habjában, erre hirtelen a semmiből valami szöget üt a fejembe.
Hööööööööööö, nekem nagyon is tetszik az elképzelés, majd jól megkérdezem őfelsége mit szól hozzá.
Az új gondolat máris jobb kedvre derít. Erre van szükségem, a várakozás örömére és arra, hogy kiszakadjak a be nem teljesült szerelem bűvköréből, hiába húz akkora erővel, mint a gravitáció.
Erről akár még egy dalt is írhatnék.
Apropó, dalok… Amíg várom, hogy múljon az idő, az újabb dalszövegekkel ismerkedem. Persze csak az után, hogy végeztem a zuhanyzással és a hajszárítással.
Pántos, fekete hálóingben ugrok be az ágyba.
Mellettem az éjjeliszekrényen csak a kis állólámpa ég, annak a fényénél bűvölöm a szöveget meg a kottát. Közben az eszem egészen máshol jár...
Ville már biztosan felszállt a gépre és úton van ide.
Vigyorra görbül a szám.
A fene tud így figyelni akármire is. Úgyhogy félrerakom a papírlapokat. A szekrényen landolnak.
Az oldalamra fordulok, a kezemet a fejem alá csúsztatom, a térdeimet pedig felhúzom.
Nem akarom leoltani a lámpát, nehogy elaludjak. A fénye ébren tart. Ébren szeretnék lenni, amikor Ville betoppan.
Uhh, basszus… Vajon mondtam neki hányas szoba?
A recepción esetleg majd felvilágosítják…
Nagyot sóhajtok.
Lehunyom a szemeimet, de csak egy pillanatra. Hogy egy kicsit pihentessem őket. Hátha gyorsabban telik az idő ettől is.
Nem akarok, mégis sikerül elaludnom…