Vé & O. ... ♬ ...

Elképesztő délelőttön vagyok túl!
A stáb, mit mondhatnék, fantasztikus. A szakik, akiket Allen felvett közvetlenek, jó kedélyűek, energikusak és profik, ki-ki a maga területén. Nem utolsó sorban odafigyelnek egymásra és toleránsak. Jól és könnyen lehet velük együtt dolgozni. És úgy láttam, mindenki nagyon örül ennek a projektnek.
Először féltem, hogy a köztem és Allen közt történtek beárnyékolják a napot, de ebben a közegben hamar elragadott a lelkesedés és a munka szelleme. A szomorkodás kint maradt valahol NY utcáin.
Maurice (értsd Florentini) is tiszteletét tette a stúdióban, ugyanis elkérte a 35 éves Reed Orbison-t az Anomaly nevű metál bandától, azokhoz a dalokhoz, amiket duettre írtak. Florentini behozta bemutatni. Reed szintén egy veszedelmes figura, úgy értem, remek srác. Megdumáltuk, hogy másnap nekiugrunk a két énekhangos számoknak, hogy azokkal végezzünk előbb. Szóval ő ma még lazíthat, aztán holnap reggel korán kezdünk.
Szóval most itt ücsörgöm a stúdió épületével szomszédos kis étteremben. Bent egy távolabbi, eldugottabb boxban a sarokban. Magamban, elrejtőzve az emberek elől. Az ebédemet, ami egy kiadós szelet lasagne volt, már letudtam, és épp egy csésze gőzölgő mogyorós cappuccino fölött elmélkedem. A hangok – a bűntudatom meg a félelmeim – már vagy egy napja zaklatnak a saját elgondolásaikkal, és velük próbálom felvenni a kapcsolatot:
Oké, akkor beszélgessünk, majmok. Most épp van pár percem nyugodtan tisztázni egyet s mást.
A külső szemlélők, azok, akik egyáltalán nem ismerik Villet, csak egy vad, nemtörődöm, önpusztító drogost látnak benne, egy tipikus nagyképű rocksztárt, de ő sokkal több ennél. Egy hihetetlenül érzékeny és érzelemgazdag lélek. Ő egy nagyon jó ember… ...saját tragédiával. Ő sem ok nélkül olyan, amilyen. És nagyon igyekszik, hogy még jobbá váljon. Én tudom.
Az emberek általában nem veszik a fáradtságot, hogy jobban megismerjék, mert csak valami elfogyasztható kultúrcikknek tekintik, vagy épp szexszimbólumnak. És ez nem Villet minősíti. Könnyű rá ujjal mutogatni, hogy ő ilyen meg olyan, de nekem megnyílt és megmutatta egy olyan oldalát, amit lefogadom, nem sokak előtt tár fel. Én egy őszinte és erős férfit látok benne; valakit, akinek elvarázsolt a zavarba ejtő pimaszsága és merészsége... A legelejétől, hogy találkoztunk. Neki sikerült elérnie azt, ami soha senkinek: megtanította, hogy nem kell félnem a kapcsolatoktól, mások közelségétől, az intimitástól. Mellette elmúltak a pánikrohamaim. Úgy, hogy észre sem vettem… Sokan csak egy szar alaknak tartják, de nekem… életem első nagy szerelme… Azt szeretném, ha Ő lenne az utolsó is.
És én ezt a fantasztikus férfit – ha tetszik nektek köcsögöknek, ha nem – most felhívom!!!
Az eddig ágáló hangok lapítanak százzal, én meg a kezembe veszem az asztalon fekvő mobilomat, és máris csörgetem Villet. A férjemet!!!
Ha felveszi a telefont, széles vigyorral az arcomon búgok bele:
- Sziaaa...
Tisztán hallhatja, hogy nagyon jó kedvem van. És ennek a boldogságnak jelenleg vagy egy tucat oka van. Az okok listájának első helyén pedig Ő áll. Nem is sejti mennyi energiát merítettem ma belőle.