Derek& Gloria

*Theodore*

Az ég világon semmi közöm egy-egy esethez azután, hogy a jogi részt letudtam. Az, hogy mi történik akár napokkal később, az a gyámügyre, a rendszerre és társaikra tartozik. Nem rám. Én még csak annyit sem állapíthatok meg, hogy alkalmas-e valaki a gyámnak!
De nem állok neki elmagyarázni, hiszen egyértelmű, hogy nem lenne értelme. Mindössze a saját helyzetem rontanám, ha megpróbálnám képbe hozni a valósággal, ami nem megérzésekre és "szerintem"-ekre épül.
- Hölgyem... - hatalmas, fáradt sóhaj hagyja el a szám. - Minden a gyám döntése, ha a végrendelet nem ment konkrétumba a személy megnevezésén kívül.
Szélmalomharc az egész, egyre biztosabban érzem, én pedig végül engedek, amikor az egész ügyvéd-apa kapcsolattal jön. Egyetlen telefont megejthetek az ügy érdekében, ennyit ígérhetek és ennyit említek is, egy szóval sem többet.
Nem mintha meglepne, hogy két mondattal később máris nem elég a kisujjam és a karom kell. Az egyetlen szerencsém, hogy az egész körítéseként megadja a végső lökést, ami elég stabilan egy irányba nyit utat. Nem neki a kijárat felé, inkább nekem, az esetleges jövőbeli eseményeket nézve.
A nyílt fenyegetés.
Lehetséges, hogy a sztereotípiáknak eleget téve gonoszan villannak fel a szemeim egy másodpercnyi mosollyal kísérve. Egyesek még látni vélhetnék az ördögszarvakat is. Pedig nem vezérel semmiféle gonosz, mindössze tisztában vagyok azzal, hogy mit adott a kezembe önként és dalolva.
- Természetesen - mondok ennyit, meg sem próbálkozva köszönéssel vagy bármi egyébbel. Hagyom, hogy filmbe illően, nevetséges módon hátrálva kisétáljon. Kizárólag azért nem engedve túl nagyra nőni a távolságot kettőnk között, hogy utána csukjam és zárjam az ajtót.
Aztán kifújom magam, átveszem, mi minden hangzott el, mit az, amit le kell jegyeznem egy kezdeti papírmunkához és kiket is kell felhívnom.
A sort tényleg egy gyors hívással zárva majd a gyámnak.

A második szál cigi lóg éppen a számból és egyre feszültebben pillantgatok a ház felé. Mi a faszom tart eddig? Vérszívó feltette a vizet forrni, amiben megfőzi a drága vendége darabjait?
Egy pillanatra elvigyorodok az elbaszott gondolatra. Azt hiszem, kicsit jobban beragadt a horrorház gondolata, mint kellett volna.
De a jókedv megint nem tart sokáig. Hamarosan már legszívesebben kiszállnék a kocsiból, fontolgatva, hogy be is kellene kopognom. De annak nem lenne jó vége. Szóval morogva visszafogom magam és várok... várok... kibaszottul morgósan várakozok, egészen addig, amíg ki nem nyílik az ajtó. Ekkor pattanok ki a kocsiból, mintha a seggembe állt volna az ülés rugója és lényegében műsort adva, a kocsiút közepére sétálva tárom szét a karjaim.
- Családi fényképeket nézegettetek vagy mi? - ennél lehet, hogy értelmesebb stílusban is érdeklődhetnék a fejleményekről. De mentségemre legyen szólva, a nagy szám mellé a tekintetem is végigfut rajta. Végül is, egyben van.
Nagyon egyben.
És nincs futás, szóval megvagyunk.

Derek& Gloria

Vadember? Sok szépet mondtak már nekem és még annál is több mindennek hordtak el, de ezt még senkitől nem kaptam meg. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy reflexből engedjem útjának a választ.
- Scuza bella, bármilyen szépen bókolsz, akkor is a kisherceget szeretem és próbálok hűséges lenni hozzá. Több-kevesebb sikerrel - a világ legtermészetesebb módján vágom oda és ragadom is meg az egyik csuklójánál fogva, ha már olyan szépen a levegőben tartja a karjait.
Nem fájdalmasan, nem szorítva. Hiába a gyönyörű szavak, nem vagyok vadember! És nem elrabolni akarom, hogy aztán a csomagtartóban utazzon - bár azért azt megnézném! - csak sürgetem, hogy szedje a csinos kis lábacskáit.
- Mondasz még nekem szépeket vagy elárulod, mire jutottál a vérszívóval? - még a kibaszott úriembert is megjátszom, hogyha sikerül elterelgetni a kocsiig és nagy lendülettel vágom ki az anyósülés ajtaját.
Tessék csak tessék! Szabad becsüccsenni!

Derek& Gloria

Van egy pillanat, amikor átsuhan rajtam valami elbaszott bizonytalanság és tíz pingált körömmel kaparja az agyam egy részét. Mi a faszt mondtam, aminek nem volt ott a helye?!
De mielőtt átrághatnám a szavaim, jön a lebaszás, amire kénytelen vagyok vigyorogni, hogy szerepben maradjak.
Nem kell azt senkinek tudni, hogy az utóbbi fél évben szinte teljesen elfogytak a kis kalandjaim. Egyrészt azért, mert teljesen lefoglalt, hogy a kiherceggel töltsem az éjszakákat és tartsam benne a lelket. A másik részről meg kurvára nem beszélünk, oké?
- Certo, certo, szégyellem magam - vágom rá a legkisebb megbánás nélkül és irány a kocsi.
Húzom magammal, mintha tényleg a csomagtartó lenne neki a végállomás, de a nagy tiltakozásra hamar eleresztem. Tartok tőle, hogyha nem tenném, keskeny kis csíkokat vágna ki a bőrömből azokkal a karmokkal.
Mondjuk, akkor haza is sétálhat, ha már ennyire nem akar elhúzni innen. De azért jobb a békesség.
Főleg, ha azt akarom, hogy mondjon is valamit arról, ami odabent zajlott. Most még az ügyvéd farkának emlegetésén sem kapok, pedig oh, milyen gyönyörű lehetőség! Azzal, ahogy levegőt veszek, már faggatnám is, a megfelelően széles vigyorral, hogy mennyire kényelmesen fért el a kezében az a farok...
De sajnos elbassza a kedvem a tény, hogy lényegében ez egy újabb kudarc lett. Nem teljesen, de valahol mégis. Két hét... két hét várakozás a talán semmire, nem igazán nevezhető sikernek.
Nekem legalább annyi elégtétel jutott, hogy engem nem tett ki a házából, hanem én léptem, amikor sikerült visszafognom a haragom. Most még ezt sem írhatjuk fel a listára.
- Akkor feleslegesen kapartam fel-alá gazdagék utcáján, mint egy kanos kutya - jegyzem meg morogva. A közelben sincs a kisherceg és kétlem, hogy akár egy látogatás erejéig visszahoznák.
Egész addig hét lakat alatt van a bennem tomboló düh, amíg be nem szállunk a kocsiba és a kibaszott tragacs baszik elindulni. Na akkor bukik ki belőlem egy igazán gyönyörű káromkodás, amiért a szülőföldemen ott helyben lecsuknának.
- Porco Dio che la sbattono contro la croce dov'e inchiodato il porco di Cristo Dio cacca che sputa teste di bambinello... - és csak mondom, üvöltöm a kormánynak, ahogy párszor ököllel rácsapok.
Az egész után úgy kapkodom a levegőt, mintha két csupasz lábon menekültem volna a zsaruk elől, ki tudja mennyit.
- Akkor most az lesz, hogy ezt a szart valahogy beindítom, elviszlek, ahova akarod én pedig feltörök pár baszott nagy lakatot, ha épp azzal zárták le a kisherceg házát. Meglesem, mi a helyzet ott és még utána is visszajöhetünk két hét múlva - jelentem ki, mintha az előbbi kiborulás meg sem történt volna.

Derek& Gloria

Kanos? Mindig. De hogy jön ez ide?
Épp átcsap a fejemen a gondolat és máris csak a felkavart homok marad, mint a kétszázzal száguldó kamion után. És pont úgy, ahogy azokat a batár fenevadakat vezetőknek sem hisz az ember, bármilyen hajmeresztő sztorival állnak elő... úgy nem hiszek a vérszívó ígéretének sem.
De persze, előrébb vagyunk.
Én viszont kurvára nem fogom otthon verni azt a bizonyost és várni, hogy majd történik valami, kapunk egy választ, ami vagy igaz vagy nem. Nem fogom a kisherceg életét rábízni egy ilyen ember szavára.
Ahogy alapból sem tettem volna. Rohadtul mellette kellett volna maradnom, nulla-huszonnégy! ...és akkor most nem ülnék itt ebben a szarban, ami baszik elindulni.
Hol van az előbb emlegetett kamion? Igazán megtolhatna. Nekem most az is jó megoldásnak tűnik. Bármi, még a szaftos káromkodás is, ami kibukik.
Jobb, mintha felrobbanna a fejem, nem?
De úgy néz ki a pár másodperc alatt eleget ereszt, mert amikor a vállamra jön az egyáltalán nem isteni csapás, képes vagyok nem rákiabálni.
Nem hiába vettem a számra. Teljesen tudatosan, szándékosan és okkal küldöm el a faszba - szeretném azért megjegyezni, de egy örökkévalóság plusz egy nap óta először erőt veszek magamon és bekussolok.
Talán túlzásokba nem kellene esni... kétszer egymás után legalábbis.
- Nem hiszem, hogy érteni akarod - morgom inkább egy sóhaj kíséretében, de ezúttal elmarad a legkisebb vigyor is és a folytatás sem hozza meg a jókedvet.
- Faszt jössz! Mi kurvára nem megyünk sehova! Maradsz otthon a csinos seggeden, és majd felhívlak, hogy mit találtam vagy mit nem - meg sem rezzen a hangom, de közben már nyomom ki a kocsiajtót, hogy kiszálljak és majd felnyissam a motorháztetőt. Muszáj leszek működésre bírni a motort, hacsak nem akarunk sétálni vagy buszt fogni.
- Elég sok dolgot el tudok képzelni arról, hogy mivel töltöd a hétvégéit. A hobbibetörés pont nincs köztük - és ezzel, ha tudom, rácsapom az ajtót. Fortyogjon odabent nyugodtan, amíg végül tényleg a csomagtartóba nem pakolom.

Derek& Gloria

Templom. Na ott nem voltam már vagy húsz éve. Utoljára még apa kezét fogtam, ahogy felmentünk a lépcsőn...
Nem, erre rohadtul nem kanyarodok el.
Ahogy nyelvtanárt sem játszok, hogy fordítsak. Járathatja a száját, amíg ki nem hűl a gyomra, akkor is tudom, hogy nem akarja hallani, valójában milyen szépséges szókapcsolatok hangzottak el.
Mondhat bármit, csavarhatja a szavakat, nem akarja tudni.
Én pedig nem akarom, hogy velem jöjjön. Nem fog velem jönni! Kell a fasznak, hogy mögöttem tipegjen a kopogós kis cipőiben, miközben én végigpróbálom a jól bevált módszereim. Nem egyszer jutottam be a kisherceghez hajnalok hajnalán, hogy kisebb szívbajt hozzak rá, miközben aludt.
Valószínűleg paraszt voltam, amikor fölé másztam és a nyakát csókolva jeleztem, hogy megjöttem... Vagy épp valamelyik álmát váltottam valóra, amiből kirángattam. Mindkettőre volt példa.
Cazzo! Szóval az elbaszott jelen...
Miért nem hiszek neki? Őrszem? Képes lenne nyugton maradni és nem utánam tipegni, amint sikerül bejutnom? Nincs kedvem Betörés Kezdőknek és Ügyetleneknek kurzust tartani. Ahogy kocsiszerelésből sem fogok gyorstalpalót adni. Szóval mintha meg sem hallottam volna a szavait, úgy szállok ki és csapom be az ajtót.
Mondja csak a magáét a karosszériának, morogjon. Akkor sem alkudozunk, ha a lábát a földhöz csapja, mint egy hisztis kölyök.
Fontosabb dolgom is van annál. Be kell indítsam ezt a szart.
Akkora lendülettel csapom fel a motorháztetőt, hogy egy kisebb csodával ér fel, amiért nem hajlik tovább, mint kellene és nem kapja telibe a szélvédőt. Viszont az fix, hogy nem az én lendületemnek köszönhető, hogy abban a pillanatban berregni kezd a motor az orrom alatt.
- Che...?
Egy nagy levegővételt követően és most már valamivel kevesebb feszültséggel csukom vissza a motorháztetőt és tenyerelek rá két kézzel. Onnan nézek Gloria szemeibe.
- Mit műveltél vele? - nem mintha tippeket kérnék a kocsimhoz, de azért érdekel.
Annak ellenére is, hogy kisebb látványosságot nyújtunk épp az egész felhajtással. ...ha nem lógnánk ki amúgy is az itteni közegből...

Derek& Gloria

- ...tudod, mit simogass... - morgom, ezúttal vigyorgás nélkül, megszokásból. Túlzottan bassza az agyam, hogy neki egy mozdulatába került és máris duruzsol a kocsim.
De nem igazán tudok mit tenni, legalábbis, ha el akarunk innen húzni.
Nem mintha nem kötném fel magam inkább, mintsem hagyjam, hogy ő vezessen, míg én ülök az anyósülésen, mint valami elkényeztetett pöcs. Csakhogy nincs választásom. Pedig már készülök, emelkednek a kezeim, hogy az egyezményes jelünkkel elmondjam neki, mit is gondolok az ötletéről. De valaki belepofázik mögülem.
Nem ténylegesen. Esélye sincs megszólalni. De akkor is beleszól az események folyásába.
Az egyetlen szerencséje, hogy valami úri picsa az, aki úgy kopogtatja meg a vállam, mintha gyerek lenne és valami nagy ember figyelmét akarná magára irányítani. Egyelten ujjal, két koppantás.
Eleve... honnan a faszból került ez ide?!
Lendületből fordulok felé, de nőből van, szóval egy ujjal sem érek hozzá, hiába volt az övé rajtam.
- Elhúzunk. Bele se fogj...! - rivallok rá és két feltarott kézzel, mintha megadnám magam mindennek és mindenkinek, már indulok is, hogy beüljek arra a cseszett anyósülésre.
- Mit csinálunk a lakásodon? - pontosan tudom, hogy hangzik a kérdésem, mégsem csinálok belőle viccet.

Derek& Gloria

És nevet baszdmeg! Olyan jól szórakozik, mintha élete showműsorán ülne!
Nem mintha nem kapna tőlem tényleg egyszemélyes előadást, legyen vele boldog. A lényeg az, hogy kerülök az anyósülésre és bár nem túl látványosan, de azért keresem a helyem. Már anyám mellett sem tudtam nyugton maradni a seggemen kölyökként, mikor bárhogy kértem, eszébe sem volt engedni, hogy vezessek.
Bezzeg az öreg! Az apám hagyta, hogy próbálkozzak. Ezt az egyet jól csinálta. Mondjuk, kilenc évesen szarrá is törtem a Fiat 127-esét. Arról meg nem beszélünk, hogy utána akkora atyai sallert kaptam, amitől két napig csengett a fülem. De azt megérdemeltem.
- Szar lehet úgy dolgozni, hogy minden kurva nap időhöz van kötve az ember... - jegyzem meg a mellettem elhangzó nagy terv után, valahol hálásan, amiért kiszakít az emlékből. Eszemben sincs az apámra gondolni és hagyni, hogy beássa magát a fejembe.
De hé, legalább elfelejtek belekötni az evés-ivás-mulatás tervbe! Értékelni kell az ilyen kivételes helyzeteket.
Utoljára valamikor nyáron volt részem mulatozásban - de elbaszott egy szó... -, amikor a kisherceget Mount Charleston-ba vittük. A barátai teli torokból üvöltöttek elviselhetetlenül valami zenének csúfolt dalt, én meg a tűz mellett táncoltam... ringatóztam a szépfiúval.
Az emlék egy kicsit elveszi az egész világ élét. Na nem azt mondom, hogy kivirágzik a baszott sivatag is, de azért nem tűnik egy pillanatig olyan rossznak és még annyira harapós sem leszek, ahogy megindulunk előre.
Ezt jelzi a cigi is, amit meggyújtok és csak mert így kényelmes - és véletlen sem azért, hogy kíméljem az újdonsült sofőrt - kifelé fújom, az ablak irányába.
- Ki a fasz az a Kowalski? - valamiért itt akadok meg, őszinte érdeklődéssel és szóhasználat ide vagy oda, nem túlzottan paraszt módon, mielőtt az agyam elkezdené legyártani, szavakba önteni az épphogy létező tervet.
- Nagyjából feketében vagyok. Ha nem elég, kölcsönadsz valami blúzt - és végre vigyorra húzódik a szám. Lehet, hogy poén, de fogadok, simán találnék valamit a cuccai között, amiben ellennék.
- Sokszor állt már a kocsim a felhajtón, amikor fuvaroztam a principino-t a haverjaival vagy nélkülük. Abból nem lesz gond - kezdek bele. - Így a kocsiban tudsz maradni és onnan figyelni - úgy nézek rá, mintha a gondolatait akarnám kiolvasni. Merthogy megfigyelő lesz, ugye. Vagyis nyugton marad a kocsiban.
- Aztán én szépen végigpróbálom a szokásos helyeket, ahol eddig bejutottam. Ha meg nem jön be, akkor rögtönzök valami okosat. Vagy mégis eljátszod a profi betörőt és valami hajcsattal feltöröd a zárat - utóbbi egyértelműen vicc, de azért hozzá kellett tennem.

Derek& Gloria

- Ha lesz pár szabad órád, rám is varrhatsz valamit. Lehetőleg piáért vagy inkább ingyen, ha már úgyis annyira élvezed a munkád - dobom be a vigyorát látva. Nem mondanám, hogy vesztettem a kis játékunkban, inkább csak nem veszem olyan szigorúan az egészet, így könnyű sávot váltani.
Hamarosan pedig már addig jutunk, hogy ki a fene a szomszédja.
- Szerinted be fogják indítani a festett körmeim? - húzom vigyorra a szám, ahogy megmozgatom az ujjaim, amik ugyan tényleg festettek, de a fekete lakk már eléggé kopott rajtuk. Nem sok humorom volt ezzel foglalkozni az utóbbi időben.
De attól most teljes bedobással játszok rá, villantva a legribancosabb szerepem, amihez tökéletesen passzol, hogy ő csipkés blúzzal dobálózik.
- Ha nem lenne jó rám, majd megyek félmeztelenül, még ha le is akarnak majd fagyni a tökeim - annyira azért nincs hideg, de ahhoz már eléggé lehűlt az idő, hogy ne akarjak gatyában mászkálni.
Főleg nem akkor, amikor nem a kisherceg ágyában, hanem a házán kívül járok.
- Faszom tudja - vonok vállat, de mivel többet nem fűzök hozzá, ezzel valahol áldásom adom a dolgokra. Akkor nem ott parkolunk.
- Hátsóudvar, alacsony fallal, terasz lent meg a csigalépcső tetején, ami a kis folyosót nem számítva a szépfiú szobájába visz. A tetőablak is nyitva lehet, oda is könnyű felmászni - magyarázom egy cseppet sem zavartatva magam, hogy túl sok utat ismerek befelé.
- Van riasztó, de eddig sosem indítottam be. Nem tudok kódot - teszem hozzá. - Majd kimagyarázod, ha ezúttal hibáznék és visítani kezdene - örüljön, így legalább része lehet az akciónak a nagy megfigyelésen kívül is.

Derek& Gloria

- Megvárom, amíg jókedved lesz - villantok rá egy vigyort. Nem mintha lenne tervem, mit akarok varratni. A lényeg az élmény, nem a minta. Persze virágokat meg madarakat nem kérek, azt tartsa meg a tiniribancoknak. De amíg passzol hozzám, addig jók leszünk.
Mondanám, hogy a szomszédjával viszont biztosan nem leszek jóban, de egy: rohadtul nincs tervben, hogy odaszokjak, bárhol is van a lakása, kettő: az, ahogy előadja az öreget, valójában szórakoztató figura lehet.
Mindezt jelzi, hogy éppen csak, de elnevetem magam két slukk között, majd próbálom menteni a menthetőt.
- A tetoválásokat és a rózsaszín piercinget a farkamból nem lehet eltüntetni körömkefével - oké, utóbbi hazugság, nincs olyanom. Még!
- ...és azért valahol remélem, hogy Lizzie minőségibb lakkot nyúlt le annál, minthogy egy durvább kézmosás lehozza - vizsgálom a kissé kopottas körmöket, de a jókedv úgy néz ki, nem megy messzire. Legalábbis ahhoz képest, hogy milyen gyilkos hangulatban voltam az előbb, most úgy ülök a nem nekem való helyen, mint akinek élete legjobb menetét ígérték és a partner is biztosít róla, hogy utána pillanatok alatt elhúz.
De most úgy néz ki, csak csipkés blúz jár majd, nem egy kellemes menet. Nem mintha valójában utóbbihoz lenne humorom amúgy is, de ez most nem számít.
- Na jó, befoghatod - rázom a fejem, amikor már nem tudok mivel rákontrázni a szövegére, pont olyan belefáradtan, ahogy anyám tette még évekkel ezelőtt, amikor feladta a nevelésem.
De közben jól szórakozok. Nem cáfolom, hogy sokszor nem az agyam vezet.
Valahol talán most sem, amikor felvázolom a nagy betörés, jóindulattal is alig létező terv részleteit.
- Most mi bajod a tetőablakkal? - fordulok felé, valószínűleg a mozdulattal arra is irányítva egy kis cigifüstöt. Nem szándékos.
- Scuza - bököm ki, ahogy félig az orra előtt kalimpálva próbálom másfelé terelni, ami őt célozta meg.
- Az emeleten - ennyit tudok az anyja szobájáról, nem többet. Egyszer belestem, amikor a kiherceget csábítottam magammal. Szar volt látni, hogy már akkor is úgy búcsúzott, mintha meglett volna az esélye, hogy arra megy haza, már nem él az anyja.
Mondjuk, tényleg lehetett volna így is.
- Átnézek mindent, ne aggódd le a bugyid - nyugtatom kissé megint mocorogva. Végül az egyik lábam az előttem lévő műszerfalra kerül, azon támasztom a kezem, amiben a cigi maradéka füstöl és az egyre kevésbé csillogó utcákat figyelem.
- Minek másik út? Ha már elönt mindent a szar, simán kiütöm valamelyik üveget és meglépek, arra, amelyik közelebb van. Elől vagy hátra a szomszédok irányába, akkor már minden mindegy, nem? A lényeg, hogy gyors legyek. Te meg majd nézed, merre futok és felkapsz.

Derek& Gloria

Tökéletes elégedettséggel vigyorodok el a még pár slukkra elegendő cigivel a számba. Ez már felkelti az érdeklődését? Mintha enyém lenne az univerzum, olyan fejjel nézek rá, de nem válaszolok. Csak az a kurva vigyor marad elég sokáig. Higgyen, amit akar, a fantáziájára bízom a mocskos részleteket.
Nem kell neki tudnia, hogy eszembe sincs oda varratni és a piercing is még csak egy távoli terv. Kurvára fájna, de utána...!
- Akarod látni? - kérdezek mégis rá, amikor látom, hogy minden érdekesebb éppen, mint én. Most mi van? Ez már a túl sok kategória?
Rohadtul élvezem a helyzetet, most, hogy nem akar minden harmadik másodpercben elborulni az agyam. Nem mintha bármi meg lenne oldva. Erre emlékeztet a szomszédjával kapcsolatos téma és az, hogy miért is fogom talán megismerni.
- Nem fogjuk kipróbálni. A vénasszony megtarthatja magának a drótkeféjét - egy csepp bántás vagy sértődés nincs a hangomban és egészen addig egészen jókedvű vagy, amíg nem merülünk bele a betörés részleteibe.
- Mi a bajod azzal, hogy magasan van? Nem neked kell mászni. Te a kocsiban maradsz. Azokkal a cipőkkel egy kerítésen nem tudnál átjutni - nem lehordani akarom, csak nem értem, mit izgatja a tetőablak, ha úgyis az a megállapodás, hogy csüccs a kocsiban és élvezkedhet sofőrként.
Én viszont a maradék cigimet próbálom kiélvezni és az utolsó slukkot elszíni, miközben a lábam a műszerfalra kerül. De még ebbe is bele kell szólnia. Miért érzem úgy, hogy most már szándékosan kezdett kötekedni?!
- Akkor ne legyél tipikus női sofőr és vezess úgy, hogy ne guruljunk be egy kamion alá se - a mosolyom ezúttal nem az igaz, de legalább a ciginek vége. Egy könnyed mozdulattal kihajítom az ablakon és nagyot sóhajtok.
- Ascoltami, csillagom. Évek óta dolgozok és akkor sem kaptak el, amikor egy kibaszott hulla volt a csomagtartóban, akinek a valahogy az alhasán kívülre került belei kenyérmorzsaként jelölték az utat. Rögtönzök. Megoldom. Capisci? - egy pillanatra a hajamban eltűnnek az ujjaim, kifújom a levegőt és még a lábam is a helyére kerül. Le.
- Megállunk, ahol neked tetszik. Rád bízom. Azt is, hogy milyen zenét választasz, amivel lefoglalod magad a nagy várakozásban. Én sétálok egyet. Megnézem, mi a helyzet a szomszédokkal, melyik keféli éppen az asszonyt vagy a kiskutyát és melyik alszik. Aztán szépen elkanyarodok a kisherceg házához. Meglátjuk, mi lesz, ha rácsapok a bejárati kilincsére. Gondolom, nem ereszt, de mindig megpróbálom. Közben valószínűleg ráérősen meggyújtok egy szál cigit, elsétálok hátra, átugrok a derékig alig érő kőfalon, fel a csigalépcsőn a teraszig. Onnan gyerekjáték felmászni a tetőablakig - tartok egy másodperc szünetet, mert kiszáradt a szám.
De kurva jól esne most egy üveg sör!
- Szétnézek bent. Ha befutnak a zsaruk, te felhívsz, én meg figyelem, merről villognak a kurva kék fények és az ellenkező irányba beleverek valami puccos bútort az üvegbe és jöhet a futás. Majd meglátjuk, hol tudsz felszedni.

Derek& Gloria

Tökéletesen elégedett vagyok magammal és azzal, hogy elképzeli a nemlétező tetoválásaimat. A folytatás viszont annyira nem nyeri el a tetszésem.
Betörőre álcázza magát... Cazzo! Mint egy igaz profi! Halloween estéjén. Egy tinibuliban. A jelmezversenyen. Morgok egyet az orrom alatt, de nem teszek megjegyzés. Lényegtelen, hogy a kocsiban milyen cipőben fog ücsörögni, ha pedig megpróbál utánam tipegni, a vállamra kapom és tényleg behajítom a csomagtartóba.
Onnan próbáljon belekötni minden mozdulatomba, mint ahogy most is teszi. A saját ép elmém érdekében befogom a pofám és már csak a cigimmel törődök, a forgalomról sem véve tudomást, nemhogy a szavaiból, amiből alig-alig értek valamit.
De nem adom meg neki az elégtételt, hogy rákérdezzek és kifaggassam, mit jelentenek.
- Jófiú... Ezt szokta anyám is mondogatni egy-egy kuncsaftjának, amikor épp ő a domináns fél - morgom, kibámulva az ablakon. Persze nem lekurvázom azzal, hogy az anyámhoz hasonítom... csak nem akarom szó nélkül hagyni.
A lényeg úgyis az, hogy ne fojtsuk meg egymást a kocsiban legalább azelőtt ne, hogy megérkeznénk.
- Az utolsó rész kurva más szokott lenni, igen - jegyzem meg magamhoz képest elég röviden.
Az ablakon kibámulva.
Mosolyogva.
Az utolsó rész... az mindig sokkal kellemesebb. Az, ahogy az egész felfordulás előtt a kisherceg a nyakam köré fonta a karjait. Ahogy némán könyörgött, hogy csókoljam meg. Sőt, legyek hű az álmában megjelent önmagamhoz és tegyek még többet...
Senki el nem tudja képzelni, milyen kibaszott nehéz volt minden alkalommal nemet mondani neki!
Ahhoz képest gyerekjáték lesz ma este bejutni a házba.
- Ha a tetőablak nyitva, ahogy szokott, nem kell feltörni semmit és nem lesz riasztó sem. Ha pedig mégis be kell ütnöm egy ablakot vagy kifeszítenem egy ajtót... mit gondolsz, ha szétverem a riasztót pár másodpercen belül, akkor is a nyakunkra jön a fél kapitányság, hogy aláírást kérjenek tőlünk? - nem, valójában nem érdekel a véleménye, de ártani nem árthat, ha nem csak okoskodik és a gyomrát hűti, hanem tényleg próbál valami hasznossal előállni.
Mondjuk, én meg inkább söröznék ahelyett, hogy utána caplatok, de hátha még abból is lehet valami, ha megérkezünk hozzá. Valamivel el kell ütni az időt, nem? És most itt nem a szomszédjával való jópofizásra gondolok.
- Signora - jön elő belőlem mégis a nem létező nevelés, ahogy nemcsak biccentek az öreg felé, hanem egy kicsit fejet is hajtok.
Kibaszott nagy kár, hogy a folytatás nem teljesen követi a megkezdett udvariasságot.
- Nem leszünk hangosak. Nincs esetleg kölcsönbe egy szőrmés bilincse meg valami erős ragasztószalagja? Ha le tudom ragasztani a singorina folyton csacsogó száját, nemcsak sikolyok nem lesznek, de egy mukkot sem fog tőlünk hallani - és villantom a legszebb mosolyom, egy lépést sem téve a másik oldalon nyíló ajtó irányába. Várom, hátha komolyan veszi a kérdést és kapunk valami játékszert az estéhez.
- Sajnos nem volt lehetőségem készülni, amikor... Miss Silas... kijelentette, hogy hozzá jövünk - teszem hozzá teljes ártatlansággal.

Derek& Gloria

Attól, hogy nem váltom meg a világot vele és a saját seggem sem mentem, még szétverhetem a riasztót, nem? Lehet, hogy semmit nem old meg, de segíthet lenyugodni. Mondjuk, arra úgy néz ki, ideiglenesen a szomszéddal való cseverészés is elegendő. Legalábbis úgy mosolygok, mintha sosem lett volna nagyobb bajom, mint a bilincs és egyéb jóságok hiánya.
Megdicsérve persze nem vagyok érte. Ki gondolta volna?
- Akkor Salinas - ismerem el továbbra is mosolyogva, pillanatig sem zavartatva magam azután sem, hogy az ajtó csapódik.
Én megpróbáltam udvarias lenni, strapáltam magam, erre ez a válasz?
- Jól van, jól van - kis híján elnevetem magam, ahogy a sürgetésnek hála megcélzom azt az ajtót, ami még nyitva van előttem. Magam után persze csukom be - próbálom nem csapni - és kattintom a villanyt.
A tekintetem végig sem fut a lakáson, sokkal inkább a szőrös vadállat köti le a figyelmem.
- Biztos vagy benne, hogy macska? - bukik ki a kérdés, valójában még mindig egész szórakozottan. Egészen addig marad a jókedv, amíg el nem szabadul és majdnem megkap.
Nem mintha belehalnék pár karomba, de talán jobb, hogy nem történt meg.
- Pont úgy utál, mint a gazdája - jegyzem meg, fél lépést hátrálva, biztos, ami tuti alapon és ledobom magam a legelső ülő alkalmatosságra.
Mintha otthon lennék. Mondania sem kell.
- Tényleg Salinas a neved és nem Silas? - szólok utána, amíg esetlegesen a macskával bajlódik.

Derek& Gloria