Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy épp egy macska próbálta kikaparni a szemem, de legyen. Ha neki jó, én nem szólok bele, főleg, amíg nem nekem kell gondoskodnom arról, hogy a bőröm a helyén maradjon.
Mondjuk a tény, hogyha a szőrcsomó elzárásra kerül, még nem jelenti azt, hogy a gazdája nem kap meg.
- Ezzel a ténnyel együtt tudok élni - húzom vigyorra a szám az egész utálat témára.
Nem célom, hogy könnyű legyen elviselni. Az vagyok, aki. Ha nem tetszik, tovább lehet állni. Én viszont sehova nem megyek, csak a legközelebbi ülőhelyig, ahova levágom magam. Máris jobb. Szerencse, hogy nincs asztal a közelben, mert biztos, hogy a bakancsom sarka koppanna rajtam, amire meg talán meggondolja magát és szabadjára engedni a szőrös lényt, hogy kikaparja a szemem.
Vagy beleakassza a körmét a farkamban nem létező piercingbe.
Áucs.
- Jól van, jól van, vettem. Salinas. Mondjuk, kétlem, hogy a tény, miszerint nem tudom a neved, az verte ki a biztosítékot a szomszédodnál - jegyzem meg, továbbra is kényelmesen elücsörögve a választott helyen. Nem kutatok én semmi után, csak létezek.
- Ugye tudod, hogy egy sörtől vagy felestől az ember vérében, még nem áll le a tragacs? - kérdezek vissza vigyorogva, teljesen büszkén magamra, amiért ebben személyes tapasztalatom van.
- Megdobhatsz valamivel. Kösz - bólintok végül, nem kötve bele a ténybe, hogy a nap további részében majd ő vezet.
- Ez nem éppen csipkés blúz rajtad. Az továbbra is az enyém lehet? - faggatom, ahogy nem szégyellve egy pillanatig sem, végigfuttatom rajta a kutató tekintetem.
Inkább megszokásból, mint tényleges érdeklődésből.

Derek& Gloria

Na igen. Nagy esély van rá, hogy a bilincs emlegetése nagyobb eséllyel indul a versenyben, ami kicsapja másoknál a biztosítékot. Mondjuk, nem tudom, mire fel... szőrös csoda, nem valódi, szóval még csak nem is árt a másik félnek, ha nagyjából nyugton marad.
Nem mintha azt kérném bárkitől is, hogy hullát játsszon. Az a szint már nekem is kicsit túl sok. Igaz, a sima kikötözés sem nagyon szokott megtörténni. Nem az én stílusom és amúgy is, hova kötözöl ki valakit egy budiban, egy sikátorban, a recepciós pult mögött vagy...?
Szóval ilyen helyeken.
A megfelelő mennyiségű ital után már a fasznak van kedve még ilyesmivel is szórakozni. Nem mintha most ebbe az irányba terelődnénk, hiába az idővel kezembe kerülő pohár. Meglötyögtetem benne az italt és most először gondolok bele komolyan, hogy talán tényleg van rá esély, hogy minimum a köldökünkig ér majd a szar, ha kijönnek a zsaruk. De hamar kirugdosom a fejemből a gondolatot.
- Ha kérnék, adnál valamit? - kérdezek vissza válasz helyett, ahogy széthúzom a fekete bőrkabátot, hogy lássa az alatta fehéren rikító kivágott - faszt, nagyjából V alakban kiszakított - pólót.
Majd egy "egs" biccentést követően lehúzom az italt.
Éget, mint a szar, de nem úgy, mintha benzint öntöttem volna le a torkomon. Sokkal minőségibb, mint amihez hozzászoktam.
- Van amúgy a csomagtartómban egy fekete pólóm, de szívesen felpróbálom, ha valamit hozzám dobsz. De akkor a sminkes készleted is megpiszkálom, hogy minden passzoljon a szerelésemhez - vigyorgok végül a most már üres poharat megforgatva az ujjaim között.
- Jó. Kösz - nyújtom vissza neki, de nem kérek ráadást. Azért bebaszni - talán - nem most kellene.

Derek& Gloria

Reflexből jön a vigyor, a szemöldökmozgatás, mintha fel akarnám szedni. Pedig kurvára nincs ilyesmiről szó, de hé, én ártatlan vagyok! Ő kezdett becenevekkel előállni.
Persze aztán megrázom a fejem és elvigyorodok. Nem kell nekem más, csak a kisherceg.
Vagyis most nem.
Ha megtaláljuk és helyrebillen az élete, mehet, amerre lát.
És én is. Faszom tudja hány hónapja már ideje lett volna eleresztenem.
- Az tetszene? - vágok vissza a batmanes szövegre, de csak adom a nagymenőt. Látni abból, ahogy a szemeim nem csillannak hozzá.
- Inkább csak kísérleteznék. Gondolom, minőségibb cuccaid vannak, mint nekem - persze, nem feltétlen luxusdrága, picsás dolgokra gondolok. De csak jobb szeme van hozzá.
Nekem meg az van, amit a húgom lenyúl a boltból. Én meg tőle.
Nem mintha most annyira az öltözködés vagy a smink érdekelne. A tekintetem a szökevény macskára téved. Nem mozdulok, csak figyelem, ahogy tisztes távolságból vizslat, mint valami fenevad az áldozatát.
- Ha te nem akasztod az éles kis körmeid a farkamba, én sem szögellek fel a falra a tiédnél fogva. Megegyeztünk? - lehet, hogy nem szép szavak, de fair alkut ajánlok a szőrcsomónak és várok, hátha elnyávogja magát válaszként. Vagy faszom tudja. Bassza meg. Komolyan ott tartok, hogy egy macskához beszélek?
Biztos az agyamra ment a végtelen kocsikázás gazdagék körül...
- Mit gondolsz, ha magunkkal visszük a szépfiú házába, elég jó kifogás, hogy a macskád után mászok be és teljesen ártatlan vagyok? Nem betörés, hanem állatmentés - egy pillanatig sem gondolom komolyan, de attól még jár a szám.

Derek& Gloria

Van az a piamennyiség, aminek köszönhetően az ő társaságában, maszkot húzva ugrálnék egyik háztetőről a másikra. Amíg rohadt záros határidőn belül ki nem törtém a nyakam.
Talán jobb is, ha nincs nála semmiféle maszk és a piából sem kérek vagy kapok többet. Az ivásnál úgyis látszólag komolyabban veszem a smink kérdését. Legalábbis annyival, hogy hunyorítok, mintha az ő arcán lévő mázot vizsgálnám, aztán vállat vonok, jelezve, hogy felőlem.
- Ha szerencsénk van, úgysem sok ember lát meg minket sötétedés után - jegyzem azért meg, nem lenézve a képességeit, csak biztosítéknak. Ha elbassza sem világvége.
Mindenesetre azért nem cifráznám a pofám pár karmolással és főleg egyéb területeket nem kockáztatnék.
Arra viszont már felmordulok, teljes mértékben tettetve a felháborodást, amikor azt állítja, hogy a hal jobb választás... Nos, a szőrös szörnyetegének lehet, de mások rajonganak azért, amivel én meg tudom kínálni őket.
- Nincs kedvem a macskád kergetni fél Vegason keresztül. Akkor itthon marad a nagyfiú... lány? - oké, ebben már nem vagyok biztos, nem mintha különösebben érdekelne. A felém hajított felső már annál inkább.
- Hát... nem nyűgöztél le - bontom szét a gombóccá gyűrt pólót, kicsit sem leplezve, hogy nem vagyok elragadtatva. Viszont a célnak megfelel, szóval kabát le, szakított, fehér póló le és elnyúlok a kanapén, egyik lábam felhúzva..
- Szólj, ha kiélvezted és vehetem a feketét - vigyorodok el.
Közben pedig elnyomom magamban az emléket, hogy ült seggre a kisherceg, amikor először látott meg hasonlóan elfeküdve. Félmeztelenül. Csak az ő ágyán. Nem mintha annyira bazi meglepő látvány lenne. Pár tenyérnyi csupasz felület, ahol nem vagyok összevarva, valamennyi sebhely, amiknél nem is emlékszem, pontosan hol szereztem... még-tisztességes-adag izom és ennyi.

Derek& Gloria

Tökéletes őszinteséggel vonok vállat. Honnan tudjam, adna-e egy lány macskának ilyen nevet? Nem értek az ilyesmihez, őt meg pláne nem ismerem annyira. Talán éppen azért nevezné el Diablonak, mert amúgy nem illik.
- Jól van, jól van. Zseniális póló, szerencsés vagyok, hogy az enyém lehet. Grazie - számít, hogy az enyém vagy kölcsönbe van? Naná, hogy nem!
A lényeg, hogy pózba vágom magam és olyan sokat mondóan vigyorgok, mintha az életem múlna rajta.
Aztán már kapom is magamra a pólót, hogy a kezét éppen megfogva, majd eresztve is talpra álljak és utána induljak.
- Bob? - akadnak meg a gondolataim, de valójában nem érdekel a válasz, szóval nem kell fárassza magát.
A lényeg, hogy követem, alig figyelve a környezetre. Nem volt arról szó, hogy hozzá akarnék költözni, szóval nem érdekel túlzottan, csicsás-e a lakás vagy egy romhalmaz.
- Csak fekete. Esetleg valami sötétebb vörös, lila... semmi indiáncucc. Nem cirkuszba megyünk.
A jókedv végig marad, ahogy közelebb lépek és kicsit lehajolok hozzá, hogy kényelmesen elérjen. A macskát bár hallom, nem teszek megjegyzést és kivételesen nem fújok rá, ahogy ő rám.
Nem kell a háború.

Derek& Gloria

Bob a szobafestő. Certo. Most már a világ minden tudása a markomban van!
Mosolyogva megrázom a fejem, de nem állok meg, caplatok a formás hátsóját követve és várakozva állok előtte. Mázoljon ki, rábízom magam. Legalábbis addig, amíg a szavaim ellenére nem kezd esetleg tényleg bele valami indiános faszságba. Nem cirkusz és nem is valami szarul fizető film statisztájának készülök.
Bezzeg, valami minőségi film... na az még szóba jöhetne. Amíg a rendező nem vágna oda valamit, ami nem tetszik, mert akkor ő repülne a szemközti falnak, utána pedig én vissza az utcára.
De egyelőre csak a smink készül.
- Számháború esetleg. Nem ez lesz a világvége, csillagom - húzom félig vigyorra a szám, de amúgy próbálok nyugton maradni és viselkedni.
Néha-néha a tükörre pillantok, de nem hisztizek, mint valami kezdő kurva, aki nem bírja, ha hozzáérnek.
- Sokszor hozol fel pasikat, hogy kisminkeld őket? Egész gyakorlottan megy - kezdek bele, amikor az egyik szemem már félig késznek néz ki.
- Szögezzük le, ezt most nem úgy értem, hogy szórakozásból kurválkodnál. Mielőtt kiszúrod a szemem valamelyik flancos ceruzáddal - éppen csak egy másodpercre húzom el a fejem, biztos, ami tuti alapon. No meg ha már itt tartunk, oldalra hajolva és kicsit előrébb is a feje mellett, jobban megvizsgálom a képem a tükörben.
- Jó lesz ez - teszem hozzá és vissza az eredeti helyzetbe. Folytathatja.

Derek& Gloria

- Majd azt mondod, kényszerítettek. Arra, hogy a kocsiban várj - hangsúlyozom ki az eredeti tervet. Ő nem kerülhet akkora bajba, én meg majd rögtönözni fogok és jól leszek.
Mondjuk, ahhoz az kell, hogy a szemeim a helyén maradjanak és ne szúrja ki őket, ha egy mód van rá. Milyen jó hely is ez. Hol a szemem kell féltenem az itt lakóktól, hol a farkam. Minek is jöttem?
- Nem szórakozásból? - kérdezek vissza, megragadva a kurvára-nem-lényeget, de azért óvatosan moccanok a felügyelete alatt.
A szemem továbbra is marad a helyén, ugye?
Viszont úgy néz ki, hogy feleslegesen aggódok marad mindenem a helyén, ráadásul a tükör is azt mondja, egész rendben lesz a smink. Teljes mértékben rábízom magam és nem teszek megjegyzés a lilának a hiányára sem. Ahogy szeretné.
A lényeg, hogy a végén, amikor elpakolt, megvizsgálom a végeredmény... faszt, megcsodálom és elégedett mosoly ül ki az arcomra. Néma dicséret is dicséret, nem? Innen már csak a bólintás van, hogy részemről neki is indulhatunk. Mire elérünk majd gazdagékhoz, úgyis sötétedni fog.
Még egyszer azért visszanézek a tükörre, vigyorgok a saját képem látva, aztán indulok a sor végén és mintha így lett volna tervezve, megállok a piásüveg mellett... és egy saját magammal folytatott beszélgetés után megrázva a fejem, tovább is sétálok.
- Ki akarod még csípni magad, hogy kapós legyél, ha tényleg egy cellában kötünk ki vagy mehetünk? - jár a pofám, viccelődök, de valójában nincs tervem arra, hogy mi lesz, ha beállítanak a zsaruk. Vagyis... arra sincs tervem.
Majd alakul.

Derek& Gloria

Meg sem próbálom komolyan venni a szavait, nem fennakadni a kurválkodáson vagy bármi máson. Még a cipőcserére sem teszek további megjegyzést, és amiért igazán büszke lehetne rám az anyám is, még a táskát sem kritizálom. Majd beszélget vele a kocsiban ülve, mint a beszélni tanult pszichopata-növendék önmagával a tükör előtt.
A lényeg, hogy útra kész, legalábbis úgy néz ki, szóval eljátszom az úriembert és csapok az ajtóra, hogy nyissam.
- Csak utánad - játszom túl a szerepem, de közben már próbálom előhívni a józan eszem, amire a nagy pofám és a rögtönzés mellett szükségem lesz.
Talán ezért van az, hogy egy szó sem hagyja el a szám a kocsiban, hacsak ő nem szól. Már most utálom a gondolatot, hogy egyedül leszek abban a kísértetkastélyban, de nem kívánságműsor.
- Ott parkolj le! - szólalok meg, amint elérjük az utca végét. Vagy elejét. Attól függ, merről nézed. Ami nekünk számít, hogy kényes gazdagék még a megtermelt szemetet sem akarják látni, ezért ránk kacsint egy sor sövénykerítés, ami a kukákat hivatott valami elfogadható háttérrel megdobni.
Célnak megfelel. Kevésbé feltűnő, ha itt állunk meg és nem két házzal arrébb, ahol úgy magasodnánk a semmiben, mint egy természetellenes domb.
Amint leáll a motor, már mozdulok is, magamhoz kapva a hátsó ülésen lévő káoszból egy szögkiemelőt. A kék nyele élénkebb színű, mint szeretném, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy alig tíz centi az egész, így könnyebb magam mellett tudom tartani, viszonylag rejtve.
És mégiscsak kevésbé feltűnő, mintha egy feszítővassal sétálnék a házak között.
- Hozzak neked valamit? Cukorkát, üdítőt? A kisherceg seggfej apjának maradék dugipiáját? - utolsó csepp nagyszájú szöveg, mielőtt a kezem a kilincsre tenném, hogy induljak.


Ház#1 [hátul]
Ház#2 [elöll]

Derek& Gloria

- A munkám megköveteli - jön félvállról a válasz, teljes természetességgel. Nekem ezt pont annyira rendben van, mint az, hogy egy szobafestő ruhája mindig foltos. Azon bezzeg nem akadnak fenn az emberek!
- Fogalmam sincs, az mi a szar. De az én kocsim jobb, ha senki nem kutatja át - nem mintha bármi olyat rejtene, amiért elítélnének. Az ilyesmire figyelek. Vagyis igyekszek figyelni.
- Kulcs. Persze - vigyorodok el és már mutatom is a mozdulatot, amivel használni kell. Ha más nem, a dugipiás szekrényhez jól jöhet.
Vagyis remélem, hogy csak ahhoz lesz rá szükségem, mert az annyit jelent, hogy minden rendben megy. Nem mintha az lenne a cél, hogy lopjak a kishercegtől, de ő kétlem, hogy meginná, szóval ne porosodjon ott.
Ahogy nekem sem kellene itt. Úgyhogy ki is pattanok és teljes természetességgel indulok meg a járdán, mint akit csak a fuvarja hazahozott. Ezerszer megtettem már ezt az utat, nincs benne semmi újdonság. A nagy különbség, hogy most az én tekintetem járja a környéket úgy, mint a kishercegé tette, amikor mellettem lépkedett, alig-alig érve a kezemhez.
Ahhoz a kezemhez, amit most a bőrkabát ujja takar, miközben én a... kulcsot markolom.
Ez az egyik ok, amiért jó, hogy nem feszítővassal szaladgálok. Elrejti a kabát ujja. A másik az, hogy nem akadályoz egy kurva hosszú acélrúd abba, hogy a csak névleg védelmet nyújtó, derékig ha érő kőfal másik oldalára jussak.
Meg sem próbálkoztam a bejárati ajtóval. Nem vagyok hülye. Ha bármit el is felejtettek esetleg zárni, az biztos nem az lesz. Minek basszam el rá az időm?
Mondjuk, arra sem kellene, hogy a hátsó udvaron lévő csigalépcsőre téve a lábam megálljak egy másodpercre, mint valami szenilis fasz, aki elfelejtette, miért jött. Az agyam viszont fellázat és átszáguld rajta a több tucat alkalom emléke, amikor ugyanígy éjszaka surrantam be... csak akkor várt valaki rám az ágyában.
Meg akarom egyáltalán nézni azt a szobát is?
A kurva életbe! Koncentrálnom kellene, nem álmodozni, mint valami kurva a gazdag és lehetőleg öreg hercegről, aki egy hónap múlva a lábai között döglik meg.
Vai!
Kettesével szedve a fémlépcsőket, hamar feljutok az üvegajtóig és egyetlen mozdulattal próbálom elhúzni. Nem rángatni, csak kinyitni, mintha tudnám, hogy nem zártam be. Aha. Az ajtó viszont kurva biztos benne, hogy a helyére van kattinva a zár.
Megigazgatom az ujjaim a kulcson. Itt az alkalom arra, hogy használjam. De gyors mérlegelés után másképp döntök. Tető.
De előtte nagy levegőt veszek és most először körbenézek innen is. A kilátás tökéletes a szomszéd házakra, ami azt is jelenti, baszhatom, ha valaki kijön egy cigire az erkélyére. Ha én látom őket, ők is engem.
De egyelőre nincs mozgás. Szóval kurva gyorsan lépni kellene és nem kockáztatni a szerencsém.
Úgyhogy elindulok jobbra, hogy a teraszt körülvevő félfalon kimásszak a tetőre. Három nagy lépés és a bakancsom máris a kék cserepeket tapossa az arcomon pedig vigyor ül, amikor meglátom a résnyire nyitott, kocka alakú tetőablakot.
Ablak. Padlás. Létra. És bent is leszek. Gyerekjáték!
Csak ne játsszam a pedofil télapót túl sokáig és nem lesz gond.

Derek& Gloria

Szánalmasan túljátszott büszkeséggel bólintok rá a kérdésére. Pontosan tudom, hogy a kocsim nem olyan, mint egy tisztára nyalt macskasegg. Kizárólag akkor voltam hajlandó kipucolni, amikor egyszer-kétszer már vonakodva ült be a kisherceg. Minden más nem elég jó ok rá, hogy fogjam magam, meg a szabadnapom és kisuvickoljam.
Most is van ilyesminél ezerszer fontosabb dolgom és az az értékes idő másra kell. Na jó, a rutin meg az évek miatt valójában nincs is olyan sokra szükségem, de még így is hosszú percekbe telik, mire a kocsi után a bakancsom először dübben a padlás deszkáin és elkáromkodom magam, amiért az orromig alig látok.
Az a minimális holdfény, ami beszűrődik a tetőablak résén - tekintve, hogy nem üveg az egész - épp csak arra elég, hogy ne hasaljak el. Még így is szükség van a kezemre, hogy az ujjaim biztos pont után kutatva a vékony porrétegbe útvonalat rajzoljanak, ahogy haladok. Tudom, mit keresek, nagyjából merre, még van valami indokolatlan rossz érzésem már csak a por miatt is.
Nem olyan vastag, mint egy átlagos padláson, mégis azt sugallja, itt valami történt. Ennek nem így kellene lennie. A kisherceg anyja nem hagyná, hogy akár ennyi megjelenjen a különböző dobozokon és kisebb bútorokon.
Felrémlenek a Benji mellett átvirrasztott éjszakák, de szerencsére még azelőtt elhessegetem, mielőtt újabb pár láb landolna a padláson. A szemem már nagyjából hozzászökött a bent uralkodó sötétséghez, de így is szükségem van pár másodpercre.
Meg arra, hogy a felismerés után egy pillanat alatt az egekbe szökő dühöm egy kicsit csillapodjon. Mondjuk, így is az első reakcióm, hogy megragadok egy régi vázát és felé hajítom. Nem őt célozva, csak a környékét.
Gondolom, került annyiba, mint amennyit én jó esetben vagy két hónap alatt megkeresek. De kurvára megérdemli, hogy szívbajt kapjon, amiért utánam jött!
- Mi a fasz nem volt világos abból, hogy maradj a kocsiban?! - nem megyek hozzá közelebb, csak állok, ahol eddig, pár lépésre a létrétól, amit még le kell majd ereszteni.

Derek& Gloria

Magasról leszarom a zajt, amit csaptam. Tudják be valami kóbormacskának, ami az utcába tévedt, nem érdekel. A szemem lángol dühömben. Ha nem tudnám, hogy a kisherceget bántaná, most felkenném a bestiát a falra, hogy észhez térítsem.
Minél tovább jártatja a száját, annál erősebb az érzés. Azt hiszem, mindkettőnknek jobb, hogy inkább megerőltetem magam és hozzá se szólok. Tudtam, kurvára tudtam, csak bajnak hagytam, hogy egyáltalán az utcáig velem jöjjön! Most meg itt van a nyakamon, nem ismeri a házat, fogalma sincs, hogy kell...
Morgok az orrom alatt, de végül hátat fordítok neki és egy könnyed mozdulattal eresztem le a falétrát. A kinti lámpák fénye beszűrődik a hatalmas ablakokon, így nekünk egy kicsit több esélyünk van rá, hogy lefelé mászva ne törjük ki a nyakunkat.
Most következne az a rész, hogy előre engedem, mint nőt, de nem kockáztatom meg, hogy felszínre törjön a késztetés és lefelé a kezére lépjek. Megyek én előre és anélkül, hogy egyáltalán hozzászólnék, a lábam elkezd a kisherceg szobája irányába vinni.
Aztán csak megtorpanok.
Morgok egyet.
- Megnézem a szépfiú szobáját. Öt perc. Az anyjáé arra van - intek a hátam mögé a fejemmel, de véletlen sem fordulok arra. Benji szobájának csukott ajtaját szuggerálom, mintha attól, hogyha elég erősen akarom, odabent teremne.
Aztán ha olyan, megindulok, egyenesen előre, végig a T alakú folyosón. Meg sem állok, hogy a T száránál belessek a kiugró kis részre, ahonnan a terasz nyílik. Az, ahova felvezet a fémlépcső. Célirányosan megyek előre, csak a kurva kilincs lenyomása előtt veszek egy nagy levegőt.
Tudom, hogy felesleges ide jönnöm. Tudom, hogy nem találok semmit. De akkor is be kell néznem.

Derek& Gloria

Saját magamnak hazudok. A kibaszott agyam keres valami értelmes indokot, amiért ezzel kell húznom az időt. Nem mintha befeküdni akarnék az üres ágyba vagy ilyesmi. Nem a párnájába akarom nyomni a képem, hogy megtudjam, van-e még ott valami belőle.
De hiába keres az agyam, kurvára nincs semmi! Semmi értelmes ok, talán ezért is akad meg a kezem a kilincsnél. Meg azért, mert körmök mélyednek a karomba. Örüljön, hogy nem törnek le azon a műkarmok! Mert engem aztán nem hatna meg a sírás.
- Az illatát! - vágom rá, ha már ezt hozta fel. - Mint egy szerelmes kis picsa. És telesírom a párnáját is - teszem hozzá, de a büszkeségem nem engedi, hogy ennyiben hagyja és az, amit annyira kerestem egy perce, most magától jön.
- Megnézem, ki lett-e pakolva a szekrénye. A ruhái. A könyvei. Magával vitte-e a telefonját, hívogassuk még, vagy itt maradt - sorolom és az egész végén egy sóhajjal próbálom lenyugtatni magam.
Ha most elkezdünk vitázni és elküldjük egymást a faszba, azzal nem biztos, hogy elérőbb leszünk. Mondjuk, kevésbé akar majd felrobbanni a fejem, de az most másodlagos.
- Nézz be az anyjához. Perc és megyek utánad.

Derek& Gloria

- Ugyan már, ne nézz így rám! - morgok, amikor látom az a meglepett arcot és azonnal a megszokott nagymenő szerepet veszem elő. Csak jár a pofám, nem kell ám komolyan venni! Legalábbis a felvezetést, a folytatást már átgondoltan érkezik. Mondjuk, ez egy kurva nagy túlzás, mert abban a percben jut eszembe az értelmes indok, amiért be kell mennem a kisherceg szobájába.
De attól még jó érv! Szóval.
- Ha nem kell utánad vágnom egy újabb vázát, mert felbaszol, akkor néma kussban leszek - jegyzem meg, már csakazértis, hogy az enyém legyen az utolsó szó és végre benyitok a szobába.
Arról senkinek egy kurva szót sem, hogy az első két lépésnél nem veszek levegőt, ezzel elkerülve, hogy megcsapjon a kisherceg szobájának virágos illata. Nem mintha biztos lennék benne, hogy azt érezni. Van a szomorúságnak valami szaga? A sírásnak? Az ürességnek.
- Cazzo - morgom, ahogy eljut a tudatomig, micsoda elbaszott gondolatok járnak a fejemben, de utána már azzal foglalkozok, amivel kell.
A szobával.
Az első után tényleg az ágyhoz visz, de nem nyomom a fejem a kispárnába. Csak arrébb hajítom és a fekete kis készülék után kutatok. Végül meg is találom, becsúszva az ágy meg a matrac közé.
Az ujjaim az indokoltnál hosszabb ideig szorítják a telefont. Dühösen. Legszívesebben a falhoz vágnám újra meg újra, amíg darabjaira nem törik. De az nem idézné meg őt... Szóval pár rohadt mély és rohadt morgós levegő után zsebre vágom a mobilt és tovább keresek.
Őszintén? Könnyebbnek tűnt pofázni arról, hogy majd meglátom, tűntek-e el ruhái. Fogalmam sincs! Állok a kurva szekrény előtt, de... honnan is kellene tudnom, mennyi gönc volt is alapból?! Elég hamar feladom és hagyom a tekintetem a polcokra vándorolni. Arra, ami a földszintinél sokkal modernebb lemezjátszót tárolja, mellette a szépen felsorakoztatott bakeliteket és az egészet mint valami burok, körbeveszi a rengeteg könyv.
- ...és ezzel most mi a faszt kezdjek? - kérdezem magamtól, ahogy a tekintetem megakad egy feltűnő hézagon a rendezett kötetek sorában.
Fogalmam sincs, mi volt ott és kétlem, hogyha tudnám, azzal bármire jutnék.
- Sajnálom, oké? - mondom a könyveknek, aztán megindulok kifelé. Irány anyuka szobája. Az már nekem is teljesen ismeretlen terep, soha be nem tettem oda a lábam és most sem szívesen.
Még épphogy hallom a tüsszentést követő szavakat, bár érteni nem értem.
- Magaddal beszélgetsz vagy szellemet láttál? - állok meg a küszöbön. Arról most ne beszéljünk, hogy én is dumáltam magammal, amíg a kisherceg szobájában voltam. Az más. Arról más nem tud.
A telefonról viszont illene, szóval egy szájhúzás kíséretében előveszem a zsebemből a készüléket.
- Úgy néz ki, nincs értelme hívogatnunk. ...le van merülve - jelentem ki, majd vissza is süllyesztem a zsebembe. - Találtál bármi értelmeset? - fut végig a tekintetem a szobán. Csodálom, hogy nem fekete-fehér az egész hely, mintha valaki rátette volna az régifilm-szűrőt.