„Kóstolj meg.”
Óóó, te jó ég! Ez a pár szó… Az egyik legszebb gyönyört okozza. Ahogy Allen baritonja búgja… a szavak… a hanglejtés… a benne zengő férfiúi magabiztosság… Már pusztán ettől elalélok itt helyben. Talán még rá is nyögök Allen hasára a hallottaktól.
Csak erre vártam. Az engedélyére, a kívánáságra.
Beharapom az alsó ajkam, és lassan lecsúszom az ágyéka fölé.
Kívánalomtól reszkető ajkaim enyhén megnyílnak, és hosszan, gyengéden forró levegőt fújok az előttem meredező férfiasságra.
Allen bárcsak tudná, mennyire kívánom… Egyszerűen ezt képtelenség kifejezni. Sírni tudnék, annyira akarom Őt.
Nekem is nyelnem kell, aztán megnyalom az ajkaimat, hogy a nyelvemmel benedvesítsem azokat, mielőtt… ráhajolnék.
Felpillantok Allenre idelentről. Behunyta a szemeit. Elmosolyodom. A helyzet meleg elégedettséggel tölt el. A számtól egyetlen milliméterre feszül a szerszáma. Nyelvem hegyével megnyalintom a csúcsát, majd a következő nyalintással már végignyalom a teljes hosszát.
Parányi csókot nyomok a makk csúcsára, majd szép lassan a hímtag köré fonódnak az ujjaim. Ismét végignyalom, lentről felfelé, mintha fagylaltot ennék… Aztán felérve, a számba veszem a makkot és megtáncoltatom rajta a nyelvem, lassú köröket rajzolok rá, majd mélyebben bekapom. Igyekszem, hogy a fogaimmal ne érintsem, ne sértsem meg ezt a csodás porcikát, Allen legérzékenyebb részét.
Csiklandós kéjmámor zongorázik végig a gerincemen, amikor megérzem nőni a számban. Isteni az íze...
Szopni kezdem… Lassan mozog fel-le a fejem. Aztán egyre keményebben csinálom. Az a jutalmam, hogy sóhajtozni[?] hallom.
Mmmm… Allen nagyon finom... Mélyebbre és mélyebbre igyekszem bevenni...
Beleszédülök, annyira felizgat, hogy a számban van. Közben is annyira kurva jó érzés, hogy Allen kezei a fejemen vannak, és a hajamban matat.
Szorgalmasan szopogatom, gyengéd markomat is járatom rajta egészen addig, amíg megálljt nem parancsol. Az sem zavarna, ha a számba élvezne, vagy esetleg az arcomra. Talán még tetszene is… Fogalmam sincs mi van velem! Vele bármit el tudok képzelni, vele bármit kipróbálnék...

Amikor Allen felhördül, megállok, és felpillantok rá. Lassan kiengedem az ajkaim közül a feszültségtől duzzadó férfiasságát.
„Téged akarlak!”
A szavaira banditamosolyra görbül a szám. Élvetegen vigyorgom a szemébe, és közben a tenyerébe hajtom, nyomom a fejem, mint egy hízelgő macska, ami kéri a további simogatást.
Az ágyéka fölül figyelek. Egy apró puszit még préselek a szerszámára, de közben is a tekintetem merészen állja az övét.
Beharapom az alsó ajkam. Lenne itt valami...
- Jól van... -búgom somolyogva. - Szeretnéd… a „hagyományos” módon? – kérdem a szemei kékjét fürkészve, és pontosítok, ha esetleg nem értené az utalást. - Tudod… Popsiban... – puhatolózva tudakolom, óvatosan. Halkan ziháló lélegzettel. És nem azért kérdezem, mert nekem ellenemre lenne. Épp ellenkezőleg: ha Allent ez boldoggá tenné, ha vágyik rá, csak jeleznie kell. Neki megengedem. Készségesen. És emellett… motoszkál bennem a kíváncsiság; így vajon milyen lehet?
- Szívesen kipróbálnám… De csakis Veled….. Ott még… senki nem ért hozzám. – dorombolom az ágyékára kéjesen.
Basszus… Még az aktus gondolata is felizgat, a kép, hogy Allen hátulról jól megadja, ami... jár. Talán kiolvassa a vágyat a tekintetem ragyogásából, a hangomból, a rezdüléseimből. Bízom benne, hogy esetleg akarja. Vele ez nem tűnik tanszítónak, vagy… rémisztőnek.
Itt helyben az ölébe pattanhatnék, és meglovagolhatnám, de az olyan snassz. Valami… másra vágyom. Amit… Ahogy még nem csináltam életemben.

Nem jön azonnal válasz. Sőt, Allen jó néhány másodpercig hallgat. Látom, hogy valami változik a szemeiben és az arcvonásai közt. Nem tudom mire gondoljak. Aztán felül, én pedig lehúzódom az öle fölül. A sarkaimra ereszkedve ücsörgöm szorosan mellette az ágyon. A tekintetemet nem szakítom el az övéről. Várom, hogy… most akkooor??? Nem értek semmit…
Aztán lepörög a nevem a szájáról. Megdobban a szívem; nagyon komolyan hangzik: „October.”
Egy pillanatra megijedek - talán látja is rajtam, elkerekednek a szemeim. Valami rosszat mondtam? Én csak..
Erre a tenyerei közé veszi az arcomat, és egész komoly tónuson folytatja.
Nem szólok. Mukkanni sem tudok. Csak bámulok rá, egyenesen a szemeibe, és érzem, hogy az előbbi hév kifut a testemből, a lángoló vörös köd oszlani kezd az agyamból, és… fázni kezdek. Zavarodottság? Szégyenérzet? Csalódottság? Melyiktől reszketek? Nem… Egyáltalán nem ezektől. Hanem attól, hogy Allen a vesémbe lát. Most tudatosult bennem, milyen jól ismer – még a gondolataim sincsenek előtte biztonságban.
Közelebb próbál húzni magához, én pedig engedek neki, és odaaraszolok hozzá. A combom a combjához ér, továbbra is a sarkaimon kuporgom. Őt figyelem, azt, amit mond.
„Ahogy csak téged kaplak...”
Szinte agyoncsap a felismerés. Te jó ég! Én erre nem is gondoltam. Egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy…. Ő meleg, és úúúgy szereti, mert neki idegen, vagy legalábbis nem jön be a… nuni. Kedvem lenne felnevetni – magamon. Hogy lehetek ilyen hülye???
„Nem úgy ahogy bárki mást kaphatok. Nekem TE.. kellesz!”
A szavaitól egészen elérzékenyülök, és a vonásaim megnyugodnak. A pillantásom, ami még mindig rávetül, érzelmessé válik. Az ajkamon szelíd mosoly jelenik meg.
Hogy mit is érzek valójában? Végtelen hálát – amiért… nem ugrott nekem. Allennek fogalma sincs róla, milyen boldoggá tett. Nem azért mert nemet mondott, hanem azért, ahogy bánik velem, ahogy rám gondol, és amit jelentek neki. Mindig is tudtam, hogy csodálatos férfi. Ha nem a legcsodálatosabb. Mások már rééég állat módjára durrbeleaközepébe… De ő teljesen más, mint a legtöbb férfi.
Látom, értem a pillantását - a szemeivel kér bocsánatot; és tart attól, hogy most megbánt.
Igazából nincs mit megbocsátani. Tudom, hogy sosem bántana. Ő csak… őszinte. És ez az egyik tulajdonsága, amit nagyon szeretek benne. Mi bármit meg tudunk beszélni. Ettől vagyunk fantasztikus páros. Részben ettől. Sok egyéb részlet is van még.
A homlokának döntöm a homlokomat. A mosolyom még mindig tündököl.
- Semmi baj. – suttogom a hangosan ki nem mondott bocsánatkérésére. Én is olvasok őbenne. Legalábbis a lélektükreiben.
Kezeimmel finoman megérintem az ő két kézfejét az arcomon; érezheti, ahogy az ujjaim rásimulnak, hogy azok valamiért most… hidegek. Talán még az enyhe reszketést is észleli a testemben.
Akárhogy is. Talán már az ő lelkesedése is lankad odalent a fecsegéssel töltött idő alatt, de valamit én is szeretnék még tudatni vele.
- Csak azt szeretném, hogy… boldog légy. – lehelem az ajkára. - Én tényleg bármit megtennék neked. Szóval…  tudd, hogy haaa a jövőben... ahhoz lenne kedved… én… élvezni fogom veled. – kifejezetten örülnék neki, ha Allen lenne az első, akivel ezt megtapasztalom. Ezt az emléket tőle szeretném megkapni. Senki más nem adhatja meg, senki más nem érinthet ott, csak Ő.
Odafúrom a számat az övéhez, és édes, apró, szerelmes csókot lehelek az ajkaira.
Az ujjaim a kézfejeiről a két alkarjára siklanak, végigsimítok rajtuk és gyengén megkapaszkodom bennük.
Hogyan tovább? Fogalmam sincs… Csak az tudom, hogy szeretnék szeretkezni vele. Most még jobban, mint azelőtt...

Persze, hogy akarom Őt! Majd megpusztulok, annyira!
Belesóhajtok a csókok közé. Megnyugszom, feloldódom tőlük, hogy minden rendben. Aztán megérzem odalent Allen tenyerét a hozzá közelebb eső combom belső felére siklani. Keze gyengéd erővel próbál rávenni, hogy emeljem át fölötte a lábamat, és üljek az ölébe.
Most már tuti minden okés kettőnk között. Mosolyogva csókolom a száját - még mindig akarja. És én is.
Eleget teszek a hívásnak: átfűzöm Allen válla fölött a karjaimat, majd a nyaka köré kulcsolom őket, aztán engedelmesen az ölébe kuporodom.
A titkos kis háromszögben ismét tüzek gyúlnak, fellüktet az ágyékom. Epekedek, amint megérzem magam alatt a férfiasságát. Még mindig... kőkemény.
Lassan mocorogni kezdek rajta. Hozzányomom-, dörgölöm az ölemet lágy, remegő bőréhez. A csiklóm fellüktet, amint a férfiasságának dörzsölöm. Basszus! Már megint benedvesedtem!
Közben is vágyakozón tapadok a szájára. Vágytól reszketve, odaadón habzsolom az ajkait. Úgy belefeledkezem a szájának, a nyelvének az érintésébe és ízébe, hogy észre sem veszem, mikor kezd a testem önként előre-hátra ringani az ölében. Meg akarom lovagolni. Igen... Majd meghalok azért, hogy Allent magamban érezzem… Kész vagyok befogadni.

Belenyögök a szájába, amikor megérzem a két markát a fenekemre csúszni. Szinte már érzem, lélekben átélem, ahogy belém illeszti a férfiasságát - titkon magamban visongok az örömtől, hogy Igenigenigen!!!
Erre megszakítja a csókot, és eltol magától a homlokával.
„Várj, várj..várj..várj.. várj..”
Már megint mi a f@sz van??? – kérdem a fejemben.
- Mi történt? – kérdem a valóságban.
Talán túlságosan is riadtan meredhetek Allenre, vagy épp kábán, mert olyan váratlanul zökkentett ki a képzeletbeli kielégülésből, hogy azt sem tudom hol vagyok. Ha így folytatja, meg fog ölni. Ez a helyzet lassan kezd rosszabb lenni, mint a szadómazó; már másodszor állít meg, amikor a legjobban benne vagyok a dologban. Hát én nem tudom mit csinálok ezzel a sráccal. Még egy ilyen, én esküszöm megkötözöm, megerőszakolom, aszt kész.
Kérdőn pislogok rá, a karjaim még mindig a nyaka körül fonódnak. Szaporán zihálok, és csak egy értelmes magyarázatra várok.
Kapom is, "Óvszer... Kéne.. óvszer."
Jahhbakkeragumióbasszamegmindenki...
Hirtelen el is kezdek azon agyalni, hogy hol a fenében lehet, van-e egyáltalán, de aztán, kapcsolok. Fény gyúl az értelmes kis búrámban! Háhh! A jobbak ugye!
- Az én állapotomban nem kell a védekezés miatt aggódni, mert már nem lehetek terhes. – magyarázom. Inkább hadarom, mint állat. Lihegek.
Az elkövetkezendő hónapok szépsége, hogy nincs havibaj, ami nem is baj. Hehe…
Veszek pár szapora lélegzetet, és hozzáfűzöm:
- Ha neked fontos a gumi, rendben... Talán akad a fürdőszobában... – elfogadom, ha ő esetleg tart valami fertőzéstől, bár kizárt, hogy bármit átadnék neki. Egészséges vagyok. - ...de nekem nincs rá szükségem. - újabb levegő. Ki vagyok éhezve a szexre. - Te döntesz...

Oké, „nemszámít”. A reakciója nevetésre késztet, és belevihogok a csókba, ahogy az ajkaink egymásnak esnek.
A kis mohó még rá is harap a számra, én meg már nem bírom tovább cérnával, minden idegszálamat pattanásig feszít az izzó vágy.
Alig a dereka köré kulcsolom a lábaimat, ő máris mozdít a fenekemnél fogva, ugyanakkor mozdul alattam, és lassan belém csúsztatja a szerszámát.
Behunyom a szemem, a száját elengedem, és a fejem hátrabicsaklik. Kiengedem magamból az élvezetet, és hangosan felnyögök.
Az első pár másodpercben még nem lendülök mozgásba, csak élvezem, hogy kitölti a kéjbarlangomat. Duzzadó keménysége szétfeszít. Ízlelem ezt a teltséget, ezt a finom érzést, hogy birtoklom. Imádom az érzést, elönt a mámor. Aztán mozogni kezdek. Az ujjaim belevájnak a hátába, a lapockái fölött - meg kell kapaszkodnom, miközben előre-hátra ringatom a csípőmet. Ki-be járatom a szerszámát magamban, igyekszem minél mélyebbre ülni benne, minél jobban rátolni magam, hogy teljesen belém döfődjön.
Fekete tincseim ide-oda táncolnak a vállaim fölött, ahogy a fejemet oldalra döntöm.
- Óhistenemezannyirajóóó... – szakad ki a torkomból mély altomon a sóhaj, miközben újra ki és be járkál sikamlós járatomban. - Kérlek… Kérlek… Ne hagyd abba… Ne...! –könyörgök neki kétségbeesve. Legszívesebben sikongatnék, ahogy rugózom rajta, miközben Allen maga is segít behangolni a ritmust.

Allen hihetetlenül gyengéd velem, mégis erősen tart, míg szeretkezünk.
Kurvára tetszik a követelő mozdulat, amivel belekap a hajamba és megragadja a fejemet, hogy odahúzzon magához egy következő csókpárbajra. Ki vagyok én, hogy ellenszegüljek? Ugyanannyira megdöglök a játékért, mint Ő.
A nyelvem a szájába behatolva hódít, és amikor az ajkaimra nyög, elmosolyodom. De nem hagyom egyedül sokáig, eszemben sincs elhúzódni tőle, vagy megszökni. Amikor a következő kiéhezett csókra készülve visszahajol a számért, ajkaimmal elkapom a nyelvét, enyhén beszippantom, és csak azután engedem el, hogy kicsit megszopogattam. Azt hiszem, ez a szopogatás dolog, valami fétis lesz, mert teljesen felcsigáz, vegyem bármelyik porcikáját a számba… A férfiasságát különösen szeretem ilyen módon kényeztetni. És erre az agyamat megint elárasztja a vad erotika sűrű vörös, lángoló közege… Átsuhan a gondolat a fejemen, hogy vajon mit szólna, ha reggel bebújnék a takarója alá, és arra kéne ébrednie, hogy épp lecumizom? Különös, hogy Allenre így gondolok. Nem sok férfi fordul meg a fejemben efféle vonatkozásban. Sőt, egész eddig csak egyetlen egy akadt, aki elérte, hogy kívánjam, hogy vele akarjak lenni, hogy bármilyen „mocskos” dolgot megtegyek neki... hogy egyáltalán fantáziáljak róla. Ha léteznek a Mennyben angyalok, akkor Allen egy közülük, mert véghez vitte a lehetetlent – meghódított, egy baszottnagy csalódás után. A kapcsolatunk már rég túlmutat a barátságon.
A mellkasom az övéhez préselődik, izzadt és égő pírban izzó arcomat az övéhez simítom, miközben ádázul lovagolok rajta. Nem akarok a fülébe sikoltani, ezért hátravetem a fejem, és kiadom magamból az érzést; mély hangon nyögök fel. Újra és újra és újra. A szomszédok töke tele lehet velem. Egyszerűen nem bírom magamban tartani a bennem örvénylő perzselő feszültséget. A legistenibb kíntól sajgón lüktet a hüvelyem, ahogy Allen kemény szerszáma rendre hátrahúzódik, majd előretolul benne.
Sötéten, halálosan gyűlik a vágy az ágyékomban. Minden izmom megfeszül, és erősebben szorul Allen szorgoskodó hímtagjára.
Érzem, hogy megállíthatatlanul közeleg a véget jelentő benső trópusi vihar. Ösztönösen fokozni kezdem ölem mozgásának tempóját. A lábaim szorosabb gyűrűbe zárják Allen derekát, hogy így kapaszkodjam meg benne, miközben mindkét karom leoldódik a nyakából.
Hátrahajolok, és a két tenyeremmel megtámasztom magam egy-egy térdén. Kell, hogy segítsen és a derekamnál fogva tartson.
Mielőtt a tekintetem elvonulna szépséges Allenem arcáról, még utoljára megcsodálom őt szerelmes pillantásommal, aztán behunyom a szemem, és hátracsuklik a fejem. Jön a vég… Érzem...
Miközben így hátradőlve, még mindig töretlen ütemben lovagolok lelkitársam pajkos fegyverén, kerekded melleim szemérmetlenül ringanak ide-oda a szemei előtt; a bimbók megkeményedve meredeznek a mennyezet felé.
Tíz ujjam belemar a térdeibe, és a körmeim belevájnak a bőrébe. Mindkét karom megremeg, amikor a kielégülés örömteli pillanata olyan intenzíven robban szét bennem, mint a legszikrázóbb tűzijáték.
Nyögve kiáltom Allen nevét az éjszakába. Elélvezek, és eláraszt a saját folyékony forróságom. Megfeszülök az ölében, sikamlós az összekeveredő örömnedveinktől, és ívbe rándulok a beteljesülés durva görcsétől. Ha Ő még nem ért volna el a csúcsra, igyekszem kitartani érte, és tűrni, hogy tomboljon bennem, míg beér.

Érzem magamban, ahogy jólesőn elönt a kielégülésének folyékony forrósága. Nem is a fizikai érzet boldogít, az is isteni persze, de sokkal inkább a tudat, hogy sikerült neki velem, egy nővel. Tartottam tőle, hogy valahol menet közben megundorodik, és kellemetlen lesz számára. Hááát, ezek szerint a mostani „bejött” neki. A gondolat mosolyt csal az arcomra.
Eddig vonagló testem egy kis idő után elernyed, ahogy előszivárog porcikáimban a megkönnyebbülés. Hálás vagyok, hogy Allen megtart, különben összeroskadok és leszédülök az öléből. A tenyereim izzadnak a térdén, a karjaim remegnek, akárcsak a combjaim, amikkel szorítom a derekát.
A fejem hátraesve, a pilláim lehunyva még mindig. Nem mozdulok. Csak pihegek. Pihenek. Hagynom kell, hogy az esemény keresztülzúgjon bennem, és aztán lassacskán lecsengjen. Magamhoz kell térnem, s ehhez szükségem van néhány röpke másodpercre.
Aztán a karjaimnál fogva magához von. Teljesen elhagyott az erőm, képtelen lettem volna egyedül kiegyenesedni.
Kábán, az előbbi szeretkezéstől bizsergő ágyékkal, felülök, ahogy felhúz, majd a nyaka köré vezeti a két karomat. Homlokkal egymást támasztjuk. Ő felnevet, én pedig elvigyorodom ezen.
A lábamat köré fonva ülök az ölében, s egy gyengéd kézmozdulattal megsimítom azt a szép, kedves arcát. A másik karom még mindig öleli a nyakát.
A fejem enyhén mozdul, hogy az orrom hegyével az övét piszkáljam.
Csendben vagyok; nem tudom mit mondhatnék. Az elmúlt percek úgyis önmagukért beszéltek.
Most jól esik így ücsörögni - vele lenni, hozzábújni és csak ölelni.
Csak még egy kicsit maradjunk így.

„Ki gondolta... hogy milyen képességeket rejtegetsz...”
Halkan felnevetek.
- Ne ijedj meg, deee… metálmaca vagyok, ezt tartsd észben. – bazsalygom vigyorogva.
Utalás, hogy van még egy-két dolog a tarsolyomban, amit nem feltétlenül „rejtegetek”, csak Ő a „kedves kislány” énemből részesül jobbára. Mellette még a káromkodást is sztornózom. Pedig ha tudná, hogy a bandában, a stúdióban, vagy épp a turnébuszon a srácok társaságában én is predátornak számítok, és láthatatlan tököket hordok a gatyámban.
Mindketten lehunyva tartjuk a szemünket. Az arcát simogató kezem visszakúszik a válla fölött a nyaka köré, aztán anélkül, hogy felnyitnám a pilláimat, egy szeretetteljes puszit lehelek izzadt homlokára. Vakon is odatalálok, ismerem már az arca minden vonását.
- Azért te is jól megleptél ám... – suttogom. - Ezt a veled töltött éjszakát sosem fogom elfelejteni.
Hát igen. Most akkor Allen biszexuális lenne? Nem baj, ha az. Van mit végiggondolnom, de most nem megy az agyalgás. Egyszerűen csak élvezni akarom az ölelését, amíg tehetem.
A semmiből közbejátszó váratlan kopogtatás zavarja meg a csendes idill békéjét, pedig olyan jól elücsörögnék még így Allen karjai közt.
Felkapom a fejemet. Ha Allen kinyitja a szemeit és rám néz, pont a tekintetemmel találkozik. Kérdőn meredek rá; Szobaszervizt rendeltél? Nem, nem hiszem.
Ha megmoccanna, hogy esetleg cselekedjen, én vagyok a fürgébb.
- Pihenj, közlegény... – dünnyögöm somolyogva, és játékosan hanyatt lököm az ágyra. - Intézem... – lassan lecsúszok róla, majd egy apró csókot lehelek a hasára. Még felnézek a szemébe - El ne tűnj... – búgom, aztán huss, a fotelhoz libbenek, a háttámlájára terített világoskék plédet magam köré tekerem, és kinyargalok a szobából, hogy mielőbb leszereljem a kopogtatót.
Résnyire nyitom az ajtót, csak a fejem és a meztelen vállam kandikál ki mögüle.
Erős energialöket ér szemből.
- Miss Soininen!!! Hellóóó!!! De szééép a ma este, és milyen csini!!! - egy alacsony, köpcös fickó ácsorog a küszöb előtt fültől fülig érő vigyorral. Végigmér. Tuuuudom, tök tuti a görögistennős kis szerkóm.
Az Allennek szóló előbbi kuncogással járó vidámság egyből belém fagy. Érzem, hogy gúvadnak kifelé a szemeim a helyükről, majd kiesnek. Honnan tudja ez a kis emberke a nevem?????
- Fogalma sincs, ki vagyok, igaz?
- Ööö… Talán a szomszéd???
A fickó vadul bólogat.
- Az bizony!
Úúúristen... Azonnal vágom a szitut.
- Ömmm, basszus, bocs… Úgy röstellem... – kicsit hangosak voltunk, vagyis inkább én voltam az az imént… Jó volt a szex, na.
Ahogy jobban megnézem magamnak, felsejlik valami. Olyan ismerős a képe.
- Hé!!! Maga nem Maurice Florentini???!!! A nagy filmgyártómogul???!!!
Az előbbi huncut vigyora elégedettebbé feszül.
- De-de! Üdv!
- Bakker! Nagyon sajnálom… haaa felvertük. Tényleg… – szerintem elvörösödöm, a kései látogató meg csak vigyorog mint a jóllakott óvodás.
- Meg van bocsátva; nincs még egy ilyen gyönyörű női alt a világon!
- ... – csak pillogok ki a fejemből, meresztem rá a gülü szemeimet.
- Valójában emiatt is vettem a bátorságot átjönni. Gondolom épp szünetet tartanak a barátjával. Óh, pardon, ne értsen félre, nem mintha hallgatóztam volna… Na jó, de igen, hallgatóztam, de csak mert meg akartam bizonyosodni róla, hogy valóban kegyed az. És mivel nem tudtam, hogy esetleg nem hagyják el a szállodát holnap reggel, így inkább MOST ugrottam át, mint holnap, amikor lehet már itt sincs, és elkerülöm.
Tök értetlen képet vághatok, a szám is tátva marad, és csak szorongatom magamon a futtában felkapott plédet. Néha muszáj visszarántanom magamra, mert le akar csúszni.
- Óóó… És miért is??? Már megbocsásson a kérdésért, de… de épp, benne vagyok... valamiben.
- Azt hallom! Hehehehe! Nah jó, igazán nem akarom feltartani, Mr. Wallow már bizzzztosan… nagyon hiányolja magácskát. Nem mellesleg üdvözlöm azt a szemét mázlistát. - kacsint rám nyomatékosan.
Én meg kővé dermedek, beáll a kékhalál. MIAFASZ??? Hát elég rosszul kagylózott a jelek szerint. Amit nem biztos, hogy bánok. Én egész végig Allen nevét kiabáltam, minek érthette? „Igen! .… Igen! .... Igen!”, vagy „Mégne! …. Mégne! …. Mégne!”-nek???
Nagyon megszenvedek azzal, hogy visszatartsam a röhögést.
Viszont még folytatja:
- Szóval. A helyzet az, hogy körülbelül fél éve belevágtam egy újabb vempájör horror misztikus akció lávsztori készítésébe, a 'The beauty and the vampire'-be, és magácskát akarom. A hangját. Szeretném ha ez a gyönyörű mélytor… kühümm hang énekelné a betétdalokat, amiket külön ehhez a filmhez írattam. A dalok akusztikus hangszerelése már fel van véve, csak a tökéletes énekhangot kerestem eddig hozzá. Megmondom őszintén, isten tudja hány lányt meghallgattam, de egyfolytában magácskán járt az eszem. A mai után meg aaaarrrrggghhh… biztos, hogy maga az, akit keresek, MAGA KELL NEKEM. Úgy értem, a hangja, és az energiája. Azt a zseniálisan zongorázó szirén-repertoárját egyszerűen képtelen vagyok kiverni! - Ennek valami baja van. – Mármintafejemből! Tessék, itt a névjegykártyám, just in case. - azonnal előhúzza a fényes lapocskát nadrágja zsebéből és átnyújtja, én meg mint egy agyhalott robot, automatikusan átveszem. A döbbenettől szólni nem tudok. Ez aztán a kedves ajánlat! Nem tudom mi sokkol jobban; hogy a tag a hangomra rejszol a fal másik oldalán, vagy az, hogy random kinéz egy jó kis New Yorki meló.
Mert ha jól emlékszem, NY-ban van a cége székhelye. De mit keres a szállodában ez a hobbit? Kidobta otthonról az asszony?
- Öhm… Ez… Ez oltári! Köszönöm... – nehezen találom meg a hangom. Hát még az agyam!
- Bármennyit megadnék a hangjáért, ölni tudnék érte! Kérem! Mondjon igent! Légyszííí!
Mi az, hogy légyszí? Szívott, vagy nála is melegfront van átvonulóban??? Na jóóó, azért valahol tök aranyosnak találom. Meg aztán verbálisan rég nyalogattak körbe ennyire.
Nem gondolom végig, egyszerűen nem tudok gondolkodni, hogy esetleg nem valami kamu e, csak bólogatok mint a gép.
- Oookééé... Ééén… benne vagyok. Részemről semmi akadálya. – majd eldől mi van. Azért suttyomban bizonytalankodok. Viszont próba szerencse!
- Remeeeeek! Már holnap reggel fel is hívom a menedzserét, hogy kölcsönkérjem azt a szééép, egyedi, izgató hangját. Mielőbb meg akarom tárgyalni vele a részleteket, és amint lehet, akár egy héten belül hozzáláthatunk a munkához! Eeeejjj!!! Csodás kis kollaboráció elébe nézünk!!! - kacsint, a szájsarkával csettint, és közben pisztolyt formálva az ujjaival rám „lő” mindkét kezével. Faszom a szórakoztatóiparba… Itt mindenki ismer mindenkit?
Szerintem Grid külön örülni fog, ha hetekig nem látja a pofám, amíg tartanak a betétdalok stúdiómunkálatai. Hát, megmondom őszintén, én sem sírok ha nem kell Vegasban bájolognom velük, mármint Villel meg a Sátánnal.
- Köszönöm a lehetőséget, hogy rám gondolt. – zavartan mosolygok, még mindig nem fogtam fel mi történt. Az univerzum, és az ő baszottvicces véletlenei.
- Neeem, én köszönöm! De inkább menjen... Menjen-menjen-menjen, és folytassák, amit elkezdtek! Olyan izgalmas!!!
Fúúú, ez a vigyor… Még sürget is!
- ...Deee ha magukat nem zavarja, szívesen beülnék nézni! - heherészik, én meg… Peeeersze, hozz nyugodtan kamerát is. Bazmeg, lehet ez még gázabb???
- Ááá! Csak viccelteeem!!! - legyint.
Hát ajánlom… Egy újabb milliárdos buci ide vagy oda… Basszus, ezek mind ilyen perverzek?
- Ahha, okééé. – kötelező udvarias mosolygás a részemről.
Erre valami részlet hirtelen beugrik.
- Öhm… Mr. Florentini, ha valóban komolyan gondolja ezt a projektet…
- A lehető legkomolyabban szépségem. - vágja közbe villámgyorsan, határozottan, és hagyja, hogy folytassam.
- ...és hangstúdió kellene erre a célra, ajánlhatok egyet itt New Yorkban. Allen Payne neve ha ismerős… Az ő tulajdonában van.
A vígkedélyű, aligkiéhezett Mr. Florentini csak ennyit kérdez vissza:
- Allen Payne, úgy mint Empire Records?
Bólintok. Király, hogy nem kell magyaráznom. Nem hiába, az Empire-nek, és a hozzá kapcsolódó neveknek híre van.
- Ühüm! Ő az.
- Jóóó!!! Tökkkééééletes! Mindenképp keresni fogom a srácot!
Magamban röhögök; Nem kéne messze menned...
- Ez szuper!… Akkor… Jó éjt és szép álmokat, Mr. Florentini.
- Vissszlááát, illetve ...hall. Ms. Soininen! Előre örülök a közös munkának!
Mosolyogva bólintok. Oké, oké, oké.
- Már alig várom.
- Hasonlóképp! – most én kacsintok rá egy aprót. Ésmostmárténylegjóéjt-dolgomvan.
Elköszönünk. TÉNYLEG elköszönünk, ő elindul vissza a lakosztályába, viszi a fején aaaaa nincsenekrászavak vigyorát, én meg becsukom az ajtót.
Banyeeeg, ha tudom, hogy a hálóm nem hangszigetelt… akkor döngetés közben fojtott hangon suttogom, hogy uhh-uhh-jujujujj-de-jó–áhh-áhh. Borzasztó. Már nekem is muszáj vigyorognom.
A pokrócba bebagyulálódva gésás léptekkel visszaslisszolok Allenhez. Legalábbis megkeresem: ha idő közben előjött a nappaliba, akkor ott ütközöm vele, de ha bennmaradt a hálóban, akkor oda masírozok vissza, és hasra vetem magam az ágyon mellette.
Az arcomat beletemet az ágyneműbe és belenyerítem a röhögésemet a paplanba.
Allen talán fültanúja volt az iménti bájcsevejnek, valamennyi hangfoszlány beszűrődhetett hozzá, talán nem hallott semmit, és magyarázatot vár.
Felemelem a fejem (vöröslik), és felé fordulok. Csak ennyit mondok vigyorogva:
- Mr. Florentini a szomszédból üdvözöl.
Ha esetleg faggat, hogy kiaz-merre-hányméter, készségesen beavatom a részletekbe. Sőt!

Allen úgy vár rám a hálóban, ahogy hagytam; kiterülve, anyaszült meztelenül. Lopva végigsiklik rajta a pillantásom, és mosolyt csal a látványa a képemre. Hűha! Nem csak nyaktól fölfelé helyes a pasi, a ruha alatt sem rossz. Tudnék vele még mit kezdeni. Elvégre hosszú az éjszaka.
Az ágyra dobom magam, mellé, és telenevetem az ágyneműt. Csak aztán fordulok Allen felé. Felkönyöklöm.
- Ahham, ő volt. Képzeld, a szomszéd szobában lakik, és mindent hallott, ahogy mi… uhh-uhh-áhh-áhh. – újra kiböffen belőlem a röhögés. - És munkát ajánlott. Nem olyat! Csak betétdalokat kell énekelni egy filmhez. Rábólintottam. Éééés ajánlottam neki a stúdiódat. Azt mondta, keresni fog. Úúúúúgyhogy, úgy fest, nagggyon hamaaaar...- Allenhez kúszom, a felsőteste fölé hajolok, és rácsókolok isteni mellkasára, majd tengerkék szemeire emelem a tekintetemet. - ...vissza kell jönnöm NY-ba dolgozni. Micsoda pech, nem? – kuncogom. Méghogy pech...
A tudat, hogy még több időt lehetnék együtt Allenel, csodálatos érzéssel tölt el.

És Allen összefoglalja a történteket, én meg csak bólogatok. Aztán amikor ehhez a részhez ér, „És azt mondta, hogy annyira bejön neki a nyögésed... Tényleg ennyiből felismert!?”
Egy pillanatra kiül az ábrázatomra a döbbenet. Az arcomra csapom a két tenyerem.
- Basszus! Most hogy így mondod! Ez meg se fordult a fejemben!!! Aaaaaj, ez gáááz!” – nevetek fel megint, a könnyem is kicsordul bele.
„Szóval annyira bejöttél neki.. Hangsúlyozom nekem is.”
Azok után, hogy olyan kemény együttizzadást leműveltünk, mégis pírba szalad az arcom a szavai nyomán. Allen olyan édes! Úgy vigyorgok, és harapdálom az ajkam, mint egy hülye csitri.
„..és Te az én stúdiómat ajánlottad??”
- Ühümm, ühümm! – olyan lendülettel bólogatok, hogy majd nem leesik a fejem.
„Hát ez csúcs!”
- Ugyeee??? Szerintem is!!! – kacagok Allennel. Hihetetlen ez az egész.
„Vagyis nincs is más dolgod, mint velem tölteni az elkövetkező időket.”
- Igeeeen, valahogy így. Remélem nem gond... – somolygom Allen szemeibe. Talán nem bánja, hogy eltöltök egy-két potya hetet vele New Yorkban.
Szeretem a nevetését. Vele kacarászok. Felfoghatatlan, de egyáltalán nem is vagyok fáradt, pedig ma már túl vagyok jó pár dolgon. Allen társasága ezt teszi az emberrel. Egyszerűen feltölt és energetizál.
Megfogja az egyik kezemet, én pedig gyengéden rászorítok az ujjaimmal. Beleveszek a szemei kristálytiszta kékjébe. Szinte hipnotizál egyetlen pillantásával. Teljesen kész vagyok attól ahogy rám néz.
Szabad kezemmel lassan az arcához nyúlok, és kisimítom, félreterelem onnan a rakoncátlanul odacsüngő hajtincseket. Ujjvégeimmel gyengéden érintem a bőrét.
„Azt hiszem szeretni fogom...”
Szavai mosolyt varázsolnak az ajkaimra.
- Bíztam benne, hogy örülni fogsz a hírnek... – búgom, és odahajolok hozzá, hogy szájon pusziljam. Ebből az apró pusziból aztán egy szerelmes csók lesz.

„VICCELSZ!???”
Én ugyan nem! – vadul csóválom a fejemet, közben is trónol a nevetős vigyor a képemen.
És a Jets jegyek? Allennel kacagok. Biztosítom afelől, hogy emlékeztetni fogom a dologra.
De aztán a következő pillanatok új hullámokat mozgatnak meg...
„Fogalmad nincs róla mit meg nem adnék ha maradnál. Mellettem... Velem. Azt akarom, hogy örökre az enyém legyél.”
Ó, drága Allen...
Szelíden rámosolyodom, a tekintetem összefonódik az övével. Szinte biztos vagyok benne, hogy a fejét elárasztó boldogsághormonok és az éjszaka forrósága mondatják vele ezeket a szavakat.
Amikor felül, lehúzódom a felsőtestéről. Lecsüccsenek a sarkaimra, szorosan közel hozzá.
Annyi mindent szeretnék mondani, mert rengeteg mindenről kellene beszélnünk, de nem tudom, hol vagy hogyan vágjak bele.
Odahajolok hozzá, és az ajkaimat egy futó, apró csók erejéig lágyan rátapasztom az övére, majd lassan visszaereszkedem a hátsómra.
Felsóhajtok, és végül rájövök, hogy a legelején a legjobb kezdeni.
- Amit a medencében mondtam, minden egyes szót komolyan gondoltam. Szeretlek, amennyire csak tőlem telik. Amit irántad érzek, több egyszerű barátságnál; és hogy el fog-e múlni? – enyhén megrázom a fejem. - Soha! – eközben két tenyerembe zárom a kezét. A tekintetem továbbra is fogva tartja az övét. - Figyelj... Mindkettőnknek új ez a helyzet, és egyikünk sem áll biztos lábakon. Én… próbálok túljutni Villen; mindent megteszek ezért, és amikor veled vagyok, egyáltalán nem is jut eszembe... De előfordul, hogy a legapróbb dolgok is emlékeztetnek rá. És tudom, hogy ez mit jelent... Azt, hogy még nem vagyok túl rajta. Nem akarok hazudni .… Néha azért még hiányzik kicsit, de idővel… teljesen el fogom tudni engedni. – nagyot nyelek, le kell gyűrnöm a torkomat feszítő gombócot. Allen a legutolsó, akinek én fájdalmat akarok okozni. Igyekszem körültekintően megválogatni a szavaimat.
Biztosan észreveszi rajtam, hogy a könnyek ellen küzdök, mert a szemeim csillogása és a hangom leheletnyi reszketése elárul.
- És itt vagy Te… Életedben talán először élvezted a szexet egy nővel. Ami egyáltalán nem baj, csak… iszonyúan félek attól, hogy ez nálad majd elmúlik, azzal együtt, amit most irántam érzel… Könnyen beléd tudnék szeretni, valahol akarok is, de rettegek attól, hogy jön egy neked való srác és… vége lesz. Még egyszer nem akarom átélni, hogy elhagy a férfi, akibe beleszerettem. – felsóhajtok. A szemeit fürkészem; talán megért.
A hangom újra határozottan búg; titkon hálás vagyok Allenek, amiért nem szakít félbe, és türelmesen kivárja, míg kiöntöm neki a legtitkosabb gondolataimat.
- Azt szeretném, hogy mindketten 1000%-ig biztosak legyünk magunkban, és abban, hogy mit akarunk egymástól. Ha egyszer eljönne az idő, én nem barátságból vagy szívességből akarok hozzád menni, hanem mert TUDOM, hogy te vagy életem párja, és akkor boldogan leszek örökre a tiéd.
Újabb jóleső sóhaj szabadul a mellkasomból. Kiviszi belőlem a feszültséget. Istenem! De jó érzés kimondani mindezt, és megszabadulni a meg nem fogalmazott érzelmek és az eddig csak kerülgetett gondolatok nyomasztó terhétől.
Ha Allen még mindig nem szakít félbe, imába foglalom a nevét. Csodálom a türelmét, amivel képes végighallgatni. De ezek a dolgok őt is érintik. Nagyon is! Muszáj beszélnünk róluk.
A pillantását el nem engedem. A kezét sem. Hüvelyujjammal a kézfejét cirógatom.
- Mi lenne, ha… egyelőre élveznénk az együtt töltött időt, és örülnénk az előttünk álló heteknek? Csak sodródjunk az árral, tegyük, ami jól esik, ígéretek nélkül, és meglátjuk, mi lesz. Mit szólsz? – nem akarom, hogy a barátságunk megsínyledje a köztünk izzó parazsat; bízom benne, a kettőnk közti kötelék van olyan erős, hogy kiállja, bármit hozzon a jövő.