Az apám meg én... egy elég bonyolult történet, ahol még én sem mindig tudom, hogy állunk egymással. Azon kívül, hogy gyűlölöm... és valamiért mégis válaszolok, amikor keres.
Rossi hangjában viszont van valami, ami arra int, hogy most tényleg fogjam be és csak figyeljek. Nagyobb szarban van, mint azt gondoltam volna.
A kibaszott Cosa Nostra!
Nem kell a család tagjának lenni, hogy az ember tudja, miről is szól az egész. Elég, ha beteszed a lábad délre. Az enyém két éve ért utoljára olasz földet, de az is hamarabb volt, mint terveztem. A városok pórusaiban lüktet valami nyomasztó.
Alig láthatóan megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataim és visszatérjek.
- Te pedig nem akartál apád nyomdokaiba lépni, mert...? Tartottál attól, hogy torkot is kell vágnod majd?
Nem áll ez nekem össze. Látni az arcomon.
- Biztos vagy benne, hogy rendes borbély volt az apád? Nem lehet, hogy túl gyerek voltál vagy ilyesmi? - fogalmam sincs, mióta vannak ketten az anyjával, de javítson ki és máris okosabb leszek.
Az viszont biztos, hogy kurvára nem az én dolgom megoldást találni a sok szarra, ami neki jutott. De annyit megtehetek, amit most is. Amíg fizeti a sört és a cigit, elfuvarozhatom és mellette lehetek, hogy kicsit leeresszen, mielőtt megőrül vagy beletörik a sok nyomásba.

A vérrel nem öröklődnek a bűnök. Kurva nagy szarban lennék, ha igen. Mégsem próbálom Rossit ezzel nyugtatni, csak figyelek rá. Elmondta ő ezt bárkinek is? Valaha? Akár az anyjának? Hogy nem akar félni? Meg az egész őrületet, ami úgy néz ki, megtölti a fejét?
- Félt attól, hogy meg kell borotválnia pár seggfejet, akik majd' szétfolytak a székben? - kérdezek vissza kissé hitetlenkedve, de aztán elengedem a témát. Nem kell válaszolnia sem, ha nem akar, én aztán nem fogok ezen rugózni.
- Amúgy, bejött? Nem rettegsz úgy senkitől? Jobb vagy, mint az apád? - ez viszont már jobban érdekel.
Vajon én is ezt akarom valahol? Jobbnak lenni, mint a saját apám? Ezért húzok határokat? Nem folyni bele családi ügyekbe, ahol nem lenne választásom. Ha pedig nem tudom, mit szállítok, nem vagyok hibás, ha mondjuk egy gyerek hullája lapul épp a csomagtartómban?

Türelmesen kivárom, amíg megszólal. Vagy ha nem teszi, nekem az is megfelel. A lényeg, hogy hallgatok. Igen kitartóan. Fel lehet jegyezni a dátumot, mint egy kisebb csoda pillanatát. Csendben megvárom azt is.
- Azért remélem, ha megkeres Fuentes, te meg épp készülsz elküldeni a faszba, egy kicsit érzed a parát a gyomrodban - jegyzem meg szórakozottan a komoly hangvételű téma ellenére is.
- Ne ölesd meg magad, Rossi - teszem még ezt is hozzá, miközben a kezem látatlanban is újabb adag sörért nyúl.
De úgy néz ki, ezúttal már szomjan maradok. Fogjuk rá, hogy ez egy jel és ideje indulni.
- Mit szólnál, ha lassan lelépnénk? - mozgatom meg a nyakam és hacsak nem vágja rá azonnal, hogy szó sem lehet ilyesmiről, talpra is kecmergek. A tekintetem egy pillanatra újra megakad az alattunk húzódó semmin és az egyre hosszabbra nyúló árnyékokon.
A kisherceg mellett kell lennem...
- Mármint, ha nem akarod, hogy hazadobjalak, maradhatsz is. Csak vágd hozzám a számod, hogy elérjelek. Ha elaludt a kisherceg, majd felhívlak, te meg elmondod, hogy akkor be akarunk-e lógni és eljátszani egy kisebb vagyont vagy sem.

Amilyen kurva nagy lendülettel indultam neki az egésznek, most úgy torpanok meg. A hátam a falnak döntöm és mire kettőt szuszogok, már a számban az újabb szál cigi. Ennyit arról, hogy leléphetnénk innen...
- Egy srác, akinek ma temették el az apját - eresztem ki a szavakat az első adag füsttel. Persze tudom, hogy nem ez érdekli. De mi a faszt mondjak? Hogy beszéljek a kishercegről, ha egyszer nem gondoltam bele, hogy kicsoda is ő. Nekem.
- Csak egy srác - futok neki újra, miközben anélkül, hogy bármi tudatos lenne, újra követ ér a seggem.
Ezúttal oldalasan, egészen a szélére húzódva, csak a jobb lábam lógatva a mélységbe.
- Valaki, aki a húgom pasija volt, mielőtt az enyém lett volna. Hogy játszak vele... tanítgassam... - beszélek a cigivel a számba, de erre már megjelenik egy vigyor is az arcomon.
Dio! Milyen kétségbeesetten próbált megcsókolni, amikor először játszottam vele... még mielőtt kinyitotta volna a szemeit... És milyen kibaszott jó volt, amikor szinte a karomba olvadt, hogy még többet kapjon!
Talán túl sokáig időzök az emlékben, mert mire eljutok addig, hogy megköszörüljem a torkom, azzal a mozdulattal kezd öngyilkos küldetésbe a cigiből a pernye, hogy apró foltot égessen a ruhámba.
- Kurvaélet! - morgom, ahogy lesörpöm magamról. De legalább észbekaptam. Szóval... hol tartottam?

Bonyolult? Az lenne? Fasz tudja. Nekem sosem tűnt annak, de elég más az életünk. Mondanám, hogy az övé unalmas és ezért látja így, de megvannak a halálos részei, amik az egekig pumpálják az emberben az adrenalint.
- Nem kocsit szerelni tanítom, abban biztos lehetsz. Úrifiú. Kiakadna, ha összekoszolná az ingujját - vigyorodok el, könnyedén viccelve el az egészet és próbálok... tényleg próbálok nem elveszni az emlékekben.
Mintha magával King Konggal küzdenék! Hangyafasznyi esélyem sincs.
De legalább a cigi és az égető pernye észhez térít. Meg a vigyor Rossi arcán, amikor felé siklik a tekintetem.
- Nem vicces! - bököm meg a fent lévő lábammal az övét, ahol érem. Csak olyan... haverian és nem fájdalmasan rugdosva meg kicsit.
- Játéknak indult - szánalmas magyarázat, még én is grimaszolok rá. - Szórakozok vele kicsit, kiélvezem, amikor fülig pirul vagy a számba nyög egy csók közben, mielőtt lógva hagynám, de...  Cazzo! Sì... forse mi piace (Bassza meg! Igen... talán tényleg kedvelem) - ismerem el, most először adva hangot a dolgoknak.
Megkedveltem a szépfiút.
- Tudod, milyen kurva nehéz nemet mondani neki, mikor alattam fekszik és szavak nélkül, de könyörög, hogy feküdjek le vele? A csajok szánalmasan nevetségesek, mikor rád másznak és próbálják köréd tekerni magukat. De ő... - megrázom a fejem és nagyot szívok a cigiből, mielőtt újra az ölemben kötne ki.
Aztán inkább elhajítom a mélységbe.
- Nem én fogom elvenni a szépfiú szüzességét, az olyan kurva biztos, minthogy itt ülök most veled. Kell neki egy rendes srác neki, aki hozzá való. Lui é il mio. Il mio principino, ma non sono io di cui ha bisogno. (Ő az enyém. Az én kishercegem, de nem én vagyok az, akire szüksége van). Én csak azért vagyok, hogy legyen valaki, akivel kitapasztalja, mit és hogy szeret. Hogy mi a különbség aközött, amikor csak hagyja, hogy a húgom vagy bárki más lány megcsókolja... meg milyen az én érintésem után vágyakozni.

Most az egyszer nem akarom elővenni a képzeletbeli csípőfogót, hogy valami reakciót húzzak ki belőle. Most felőlem hallgathat a végtelenségig is, én megvagyok. A saját kibaszott gondolataimmal, amiknek most először adtam hangot. És ami így már nem tetszik annyira. Így már tényleg nem tűnik játéknak és szórakozásnak, a szánalmas körítéssel, amivel előadtam, mint valami béna humorista a poénjait a helyi kiskocsmában.
- Cazzata! (Baromság!) - vágom rá, miután megtöri a csendet. Biztosan nem zúgtam bele a szépfiúba!
Kedvelem, de nem estem bele, mint valami tizenkétéves csitri. Az egy dolog, hogy mellette vagyok, amikor szükség van rám és próbálom megvédeni. De az idióta húgom is próbálom az úton tartani és szétrúgni a seggét, ha hülyeséget művelne. Persze, hogy a kishercegért is megteszem ugyanezt. Csak őt inkább leterelem az útról, hogy érezzen egy kis homokot a lábai alatt.
- Dio. Oké. Lehet, hogy mégis igazad van, Rossi. Szóval vaffanculo - persze nem komolyan küldöm el a faszba, látni a kissé grimaszolós mosolyból. Érezni a mozdulatból, ahogy rámarkolok a felém nyújtott üveg nyakára.
Jól kibasztam magammal, az biztos.
Mindenesetre bólintok, köszönetképp a sörért és rendesen meghúzom. Oké, hagyok neki is, nem vagyok akkora paraszt, hogy ne tegyem, de erre az egészre muszáj innom.
Két, nagy korty után adom vissza, hogy most már az övé a maradék.
- Amúgy meg, honnan tudod? Voltál már szerelmes, vagy csak túl sok szappanoperát néztek otthon? Itt is számíthatok arra, hogy lesz egy utolsó rohadék rokon, aki felbukkan, hogy megakadályozza az esküvőnket és mindent tönkretegyen? - terelem kicsit veszélytelenebb irányba a beszélgetést. Maradjunk az általános dolgoknál. Annál, ami most épp, bármennyire is jóban vagyok magammal, nem tartalmaz engem.
- Nem mintha esküvőről lenne szó, capisci? A szépfiúnak egy tisztességes srác kell, akivel odaállhat az anyja elé. És akkor is így lesz, ha a fickót nekem kell odarángatnom a farkánál fogva - teszem hozzá, biztos, ami tuti alapon. Csak, hogy magamban is rendezzem, hogy állok az egész felismeréssel.

Teljesen sávszélességgel, büszkén húzom vigyorra a szám. Jó elismerés sosem rossz. A beszélőkémmel soha nem volt gond, neki meg, ahogy látom, azzal nincs, hogy kussban üljön és kihámozza a lényeget.
Az más kérdés, hogy annyira nem tetszik, amit úgy általánosságban levont, de legalább tudom, hogy jó nagy szarba kevertem magam, szóval ideje lesz visszavenni.
Amint a szépfiú túllendül a seggfej apja kavarta őrületen. Addig még kellek neki.
Utána majd dolgozhatunk azon, hogy legyen neki valaki más, aki leköti a figyelmét, meg kicsikarja belőle azokat az édes kis nyögéseket. Valaki, aki... nem csinálja jobban, mint én, de összességében jobb srác.
Valaki, aki... igen, ahogy Rossi fogalmaz, nem egy szar alak.
- Az ő világában? Igen. És még visszafogottan fogalmaztál. El nem tudod képzelni, mi megy gazdagéknál... A kisherceg kibaszott zongoraórákra jár. Heti kétszer! Élére vasalt ing, nyakkendő, minden. Nem én vagyok ott az elvárt szint - kezdek bele és bár a végére érkezik egy sóhaj - komolyan, olyan vagyok, mint valami gondterhelt öregember, aki most hosszú másodpercekre a semmibe bámul -, szinte azonnal folytatom is.
- Így legalább van esély rá, hogy nem kap az anyja agyvérzést, ha megtudja, nem lesz ott nagy család meg fél tucat unoka. Kárpótolja majd a sokk mellett a tény, hogy legalább valaki illedelmes alak lesz a fia mellett, ha már nem valami álomszép csaj az. Na meg, valljuk be, talán a munkáimtól is megkímélném. Inkább hazudok neki, ha muszáj, de még csak rá se lásson arra, miből fizetek ezt-azt - csak úgy dől belőlem a szó, de most már azt hiszem, a végére értem.
Kurvára ideje befogni.

- Mert szerinted mi a faszt kellene tennem, hm? - egy fokkal sem beszélek hangosabban az eddigieknél, de a nagy lazaságnak már nyoma sincs bennem.
- Ne csitítsam el, amikor nagyon okosnak hiszi magát és arról faggat, hogy vallanak az emberek szerelmet olaszul? - megrázom a fejem, mintha kivételesen nem is én nyomnám a süket dumát, hanem ő, már magával a nagy következtetésével.
- Nem tudja, mit vállalna velem. Alig lát rá a valóságra. Egy rohadt nagy, gazdag mesevilágban él. Azt hiszi, valahol úgy működik az egész, mint a megkopott filmekben, amiket az anyjával néz - talán akaratlanul is hangosabb kezdek lenni. Minden elugatott mondattal.
Pedig nem szándékos és nem is dühös vagyok, csak szétrobbanni készül az agyam a sok szartól és attól, hogy valahol én is érzem, mindez kifogás. És kurvára szembe megy a nagy szövegemmel, miszerint tanítom és hagyom, hogy felfedezze magának, mit akar.
- Hagyjam, hogy velem legyen? Szeressem? - kérdezgetem tovább. Őt. Magamat. Már faszom se tudja. A hajamba túrok és jön az újabb sóhaj.
- ...ez nem a félelemről szól, Rossi - veszek vissza, egészen csendesre és inkább felé hajítom az egészet.
- Te hagynád, hogy valaki, aki... fontos neked, belekeveredjen a világodba? Abba, ami most olyan, amilyen?

Ha valamit, azt tudom, hogy egyre inkább felbassza az agyam az okos szövegével. Ami eddig tompa, lüktető fájdalom volt, most már olyan, mintha csontfűrésszel akarnának az agyamhoz érni.
Alig-alig jártatja Rossi a száját és közben mégis pontosan azt mondja, amit kurvára nem akarok hallani. Ész érveket, amiknél hangosabb tudok lenni, de az érdemi részével kitörölhetem a seggem.
- Nézd már! A csendes fiúcska csúnyán is tud beszélni! - jegyzem meg nagy hangon, annál is nagyobb lendülettel, de a szám, amit mosolyra húzok, sokkal inkább hasonlít valami fájdalmas grimaszra.
Muszáj valamibe belekapaszkodnom, ami felett van annyi hatalmam, hogy le tudjam terelni az útról. És ebbe rohadtul nem tartozik bele az, hogy belezúgtam a kishercegbe vagy sem. Az már annál inkább, hogy miután úgy dönt, induljunk, felemelve a seggem amolyan barátian - talán bocsánatot kérve az előbbi gúnyos beszólásért - hátba veregessem.
- Ha egyszer gyenge is leszek nem csak szar alak és eljutok addig, hogy nem tudok nemet mondani a kishercegnek... együtt isszuk le magunkat a sárga földig. És te leszel az, aki a hajamat fogja, amíg egyszerre okádom ki a belem és bőgök azért, mert boldogan baszom el a szépfiú életét azzal, hogy a része maradok. Megegyeztünk? - és vigyorgok. Őszintén. Mert ez soha, de soha nem történhet meg.
Nem is fog.
Teszek róla.

Azzal a kis mozdulattal, amivel a tenyerem a hátán csattan... faszt, puffan, mert azért nem megütöm, mintha kiereszteném a gőz egy nagyobb részét. Mire pedig a beverem a kezem-fejem-kislábujjam részen haladunk, a többi is eltűnik.
Mondhat bármit, minden elhatározás kérdése. Ha az a terv, hogy nemet mondok a kisherceg könyörgésére, akkor az nem lesz.
Ennyit erről.
Ennek a faszinak amúgy nem zeng a feje attól, hogy állandóan kussol? - alig fut át a gondolat, már el is vigyorodok az orrom alatt. Rossz hatással van rám. Még csak pár órája ismerem, de máris a saját hangommal dumálok a fejemben. Kurvajó!
- Azt hittem, lottószámokat akarsz tőlem - billenek vissza a valóságba egy pillanat alatt, ahogy megszólal, és már nyújtom is a kezem a telefonjáért.
Ha olyan, gyors beírom a számom és meg is csörgetem magam. Alig rezzen a zsebemben a készülék, már nyomom is ki és adom vissza.
- Majd csörgetlek, ha indulásra kész vagyok. Addig találd ki, hol kapjalak fel. No meg... Soldi (pénz)! Találd ki, mennyit akarunk ma elverni, ha nem kapnak el minket félúton befelé - és ezzel nyitom is ki előtte a kocsiajtót.
- Moretti futárcég szolgálatára!

Nem tudom, mire számítottam, de arra biztos nem, hogy lényegében gondolkodás nélkül rávágja, hol kapjam majd fel este.
- D'accordo - bólintok és rácsapom az ajtót. Azt, hogy most pontosan hova is vigyem és hol tegyem ki, majd elmondja, ha kikeveredünk a parkolóból meg a turisták tömegéből.
Lehetőleg anélkül, hogy bárkit elküldenék az anyjába, vagy kilapítanám a kislábujját.
- Milyen gyorsan nyomnak le egy stukkert a torkomon, ha bejutunk és megteszek tétnek szaros húsz dollárt? - érdeklődök úgy, mintha a holnapi időjárásról faggatnám a szomszédot, miközben pár sikertelen kísérlet után végre köhögni kezd a motor.
Én veszem a gumit a kocsira, vagyis próbálok nem csikorgó kerekekkel és padlógázzal indulni, pedig az tuti szétugrasztaná az útban lévő embereket. De visszafogom magam és csak normális sebességgel indulok és jöhet a lavírozás, hogy kijussunk a rendes forgalomba.
- Munkába, barátokhoz, sztriptízbárba? Szerintem már lassan nyitnak - gondolkodok el egy pillanatra, mintha komolyan hinnék benne, hogy ezt választja.
- A casa? (haza)

Azért húsz dodónál többet tervezek majd kikaparni a félretett pénzemből, de a pontos számok most nem számítanak. A lényeg, hogy ezek szerint nála is van valami a családi széfben a pókokon kívül, legfeljebb összedobjuk, amink van. Úgy már kevésbé lógunk ki, a ki tudja, hány százezres tétek között.
Együtt nyerünk vagy bukunk.
- Ugye tudod Rossi, hogy ez így felsorolva rohadt szomorú? - pillantok rá, egy hosszú másodperc erejéig fél szemem alig tartva az úton.
- Ezen változtatni fogunk. Vedd úgy, hogy örökbefogadtalak, mint egy kivert kiskutyát. Majd én beleviszlek a jóba! Kezdetnek éljük túl a mai kalandot, utána megbeszéljük a többit - ömlik belőlem a szó, ahogy próbálom megcélozni a kapott címet. Csak nagyjából van elképzelésem arról, merre is tették le, de a környékre érve majd eligazít.
Addig viszont, ha kell, pontosabban ha nem szól rám, hogy kussoljak, egész úton jártatom a szám. Valójában rohadt lényegtelen dolgokról, minthogy ebben a bizonyos utcában van egy kisbolt, ahol pár éve meghúztam az eladó csajt a raktárban... és abban a sarki épületben, ami most romhalmaz, amit még nem takarítottak el... na abban üzleteltem egyszer és lógtam meg egy perccel azelőtt, egy rakat soldival a zsebemben, hogy a zsaruk beugrottak megkérdezni, hogy mi újság.
Vagy imádni, vagy utálni fogja az új életét mellettem. Ha nem tudja eldönteni, melyik, majd feldobunk egy érmét, hogy kiderüljön, melyik. Valahol még szerintem a forgalomból ezer éve kivezetett olasz lírát is találunk a kocsimban, ha elég alaposan keresünk. Azzal dobálózhatunk.